CONSILIUM
#01.
#01.
Az világ eredete örökkévaló, teljes, végtelen, Élet, Világosság, Egy. Primordiális Logosz. Információ. Üresség, amely nem semmi, hanem teljesség. Ebből ered, árad ki a gondolat, a szándék, a jelentés, az ige, amely hanggá, a rezzenetlenből rezzenéssé alakul, hogy az a rezzenetlenből született rezgés megpendítse a teret, és végtelen egészként még végtelen sokfélévé is legyen. Egységében számossá is válik, teljességében részletekké is lesz. Az Eredeti Szellemi, anyagtalan, egész, teljes, világos, rezzenetlen, élő Egy az anyag rezgő káprázatába adja a minőségét, és ekkor megteremtődik annak hologram-változata. Azért van így, mert ami lehetséges, meg is lesz; a kibillenés visszabillenést hoz magával, az egyensúly állandó. Ez a hologram-világ még tartalmazza az eredete esszenciáját, de már csak hasonmás árnyképe annak. Ez nem minden; a hologram-világ ráadásul megszámlálhatatlan szilánkra tört. Ezek a szilánkok mindannyian az egész világ leképeződései, de valóságukra, eredetükre, az Egyre csak akkor ébredhetnek, ha Ők is tudatossá válnak Abban, és Az is tudatossá válik bennük. Amikor minden irányból, minden minőségből egyszerre történik eszmélés, a káprázat valósággá minősül.
A lét magva Élet, és Szellem, és Egy. Nem az anyag határoz, hanem a lélek, a rezzenetlen, az Információ, az eredet, amely létrehozza az elsődleges mezőket... azok a polaritás-fordítókat, és a fojtó szférákat... amelyek az első hangot fénnyé sűrítik, és kivetik magukból... és ekkor perdületet vesznek a hullámok, és részek... és tagolódnak... majd újból összegyűlnek, és megjelenik az első frekvencia... Sűrűsödnek a részek, és felizzik a többi, összes frekvencia is. Megjelennek a hálók, a hurkok, a virágok. Ekkor a világ túlcsordul, és a nagy világkehelyből kilövell az első világ, amellyel együtt megjelenik a tükre is a kehely alján. Így nyilvánul az első világ; és megjelenik az Egy szíve.
Ilyen kehely, és aztán hatvannégy szirmú kehely fel, és lefelé is minden csillag, bolygó, élőlény... és mindezek tükrei, és perdült tükrei is. Az emberben hét ilyen virágcsillag áll együtt egy képmássá, és ahogyan mindenben az Egy-szívhez fogható a szív, úgy minden szívben az Egyhez fogható a lélek-gyöngy. Ami kioltódhat: csakis az anyag... ám, a kérdésekre a válasz az, amely soha ki nem oltódhat: mindezekben a rezzenetlen.
Az enyészet elkerülhetetlen, elodázhatatlan, csak az választható meg, hogyan állunk meg benne, előtte. Az anyag természete az enyészet, az újraformálódás, hiszen az anyag csupán forrongó káprázat. Az evolúció az anyag számára leépülés, a lélek számára felépülés.
Az evolúció valójában szellemi magvú. Tegyük fel, hogy mégsem gyűlölünk, hanem szeretetté válunk; így nem az anyag fog magába sorvasztani minket, hanem mi szellemítjük át az anyagot. Csillag-kemence méhben törünk, kelünk, dagadunk, sülünk kenyérré - mondaná egy költő - és nagybetűvel Élő Lénnyé. A megnyilvánulatlan Primordiális Logosz így költi ki magát saját tojásából, és így kezdi énekelni dalait. A cél, hogy mindenhogyan legyen, és a születés fájdalmain túl vissza szellemüljön eredet-valóságává. Végül minden csillag Élő Lénnyé nemesül, és minden élőlény szellemmé finomodik. Akik testben akarnak túlélni, elbuknak. Egyetlen minőség él túl: az Üresség Teljessége a lényben. A vallások félút! Az abszolútumuk a kapu!
A Föld egy Anya, egy méh, és nem különben bölcső is. Sok faj indult innen, és jutott el a csillagokig. Számos emberiség otthona volt már ez a csodálatos bolygó, míg végre a hazánk lett, és utánunk is számos emberiség bölcsője lehet még. Voltak, akik eljutottak a csillagokig, a mennyig, és voltak, akik kihaltak.
Az ember útja ideális esetben az, hogy visszataláljon a valódi eredetéhez, Abba megébredjen, és ittléte során, közvetetten, be nem avatkozva, szelíden, gondoskodva, szeretettel, felmutatva, hagyományozva, örökítve a többi útjáró-lény fejlődéséhez érdemben hozzájáruljon.
Ideális esetben senki sem keseríti meg senki létezését, hanem tudatlanságból vallásba, abból hitbe, abból ismereti tudásra, abból tapasztalati bölcsességbe törekvők vagyunk, és bölcsességünkből adódó nagy szeretetünk alapján harmóniában töltjük a napjainkat.
Az ember útja ideális esetben az, hogy visszataláljon a valódi eredetéhez, Abba megébredjen, és ittléte során, közvetetten, be nem avatkozva, szelíden, gondoskodva, szeretettel, felmutatva, hagyományozva, örökítve a többi útjáró-lény fejlődéséhez érdemben hozzájáruljon.
Ideális esetben senki sem keseríti meg senki létezését, hanem tudatlanságból vallásba, abból hitbe, abból ismereti tudásra, abból tapasztalati bölcsességbe törekvők vagyunk, és bölcsességünkből adódó nagy szeretetünk alapján harmóniában töltjük a napjainkat.
Az ideális eset azonban eredet-közeli, így csak a kibillenés közvetlen pillanatában, és a visszabillenés közvetlen pillanatában eshet meg. Az Eredetben a káprázat visszaminősül a valóságába.
Nem ideális esetben a lét a tudatlanságból eredő vágyak, félelmek, tévedések illúzió-labirintusán vezet keresztül, és minden lény számára nehézségekkel, szenvedéssel jár.
A tudatlanság: szenvedés. Az orvosság a szenvedésre ugyanaz, amely orvosság a tudatlanságra. Az orvosság a tudatlanságra a bölcsességre emelkedés. A bölcsességben ott a Világosság. A Világosság szeretet, és a szeretet-lét a nehézségek közepette is Élet.
Aki létezik, nem feltétlenül Él. Aki Élet, az a halálban is örökkévaló, teljes, Világosság, és Egy. Aki tudatlan, ha létezik is halott; ám, aki ébredett, Ő, ha teste sincsen is Élet! Az ilyen, ha a káprázat hologram-szilánkjain lépdel is, lényege az eredeti Valóság. Abba helyeződve szemlél, létezik, gondoskodik, szeret, és abból merít, amikor adakozik, árad.
Nem ideális esetben a lét a tudatlanságból eredő vágyak, félelmek, tévedések illúzió-labirintusán vezet keresztül, és minden lény számára nehézségekkel, szenvedéssel jár.
A tudatlanság: szenvedés. Az orvosság a szenvedésre ugyanaz, amely orvosság a tudatlanságra. Az orvosság a tudatlanságra a bölcsességre emelkedés. A bölcsességben ott a Világosság. A Világosság szeretet, és a szeretet-lét a nehézségek közepette is Élet.
Aki létezik, nem feltétlenül Él. Aki Élet, az a halálban is örökkévaló, teljes, Világosság, és Egy. Aki tudatlan, ha létezik is halott; ám, aki ébredett, Ő, ha teste sincsen is Élet! Az ilyen, ha a káprázat hologram-szilánkjain lépdel is, lényege az eredeti Valóság. Abba helyeződve szemlél, létezik, gondoskodik, szeret, és abból merít, amikor adakozik, árad.
Az emberiségek általában az Egyből születnek szabadon a létbe, hogy csodát élhessenek meg, hogy kitöltsék, és betöltsék, amit csak akarnak, tudnak, szeretnének. Az Egy teljességéből kihullnak a kettővilágának is nevezhető hologram-, és frekvencia-multiverzum ridegségébe, amelyet megismerve, bejárva, megélve egy új, három-szférává a bölcsességgé minősülve ébredhetnek vissza ismételten valódi önmagukká: Eggyé. 1>2>3>1 – és nincs mondatvég.
Vannak azonban más lények is a mi érzékszerveinkkel érezhetetlen szférákban, és az érezhetőkben egyaránt. Ezek nem mindegyike bölcs, és jó szándékú fajzat. Az Egy állapotában tudatosan jelen lévők szelídek, szeretet-teljesek, teljes éberségűek, és szellemben, lélekben, énekben, testben egyaránt jelen lehetnek. Akik azonban az abszolút Egyben nem éberek, a hologram-multiverzum frekvencia-szirmainak káprázatába feledkezve léteznek, és a tompult-éberségűek őrületében keringenek. Létről-létre, testből testbe, világról világra evickélnek, valamint tudatlanságukból eredő vágyaik, félelmeik következményeként szenvednek, és szenvedtetnek. Ezek, a káprázatba beleőrült lények megnehezítik a maguk, és egymás létezését.
Vannak azonban más lények is a mi érzékszerveinkkel érezhetetlen szférákban, és az érezhetőkben egyaránt. Ezek nem mindegyike bölcs, és jó szándékú fajzat. Az Egy állapotában tudatosan jelen lévők szelídek, szeretet-teljesek, teljes éberségűek, és szellemben, lélekben, énekben, testben egyaránt jelen lehetnek. Akik azonban az abszolút Egyben nem éberek, a hologram-multiverzum frekvencia-szirmainak káprázatába feledkezve léteznek, és a tompult-éberségűek őrületében keringenek. Létről-létre, testből testbe, világról világra evickélnek, valamint tudatlanságukból eredő vágyaik, félelmeik következményeként szenvednek, és szenvedtetnek. Ezek, a káprázatba beleőrült lények megnehezítik a maguk, és egymás létezését.
Az Egy önmagában az abszolút jó. Minden közvetlen kivetülése közvetlen jóság. A teremtésnek nevezett közvetlen kivetülés közvetlen jóság, mert eredete az abszolút jó, az Egy. Az Egyből árad, az Egyből terem.
A teremtésnek nevezett közvetlen kivetülés veleje, magva, bensője maga az eredet Egy. Ám, a teremtés közvetlen kivetülése sűrűsödik, tagozódik, számosodik, fajul. Számtalan szilánkjában is ott leledzik a teljes kép, és eme teljes kép alapján a valóságára ébredhet a lélek.
Nincs romlás mindaddig, amíg éberség van. Lehetséges, hogy az Eredetből származó lélek a legsűrűbb, legmélyebb, legnehezebb, legsötétebb világ szilánkjaként sem merül őrületbe. Így annak nem csupán legbensőjében, elfeledve, elaludva, megtagadva vegetál az elsődleges valóság képmása, hanem éberen, fényességgel, bölcsességgel, szeretettel. Azonban, amelyik lélek az őrületbe feledkezik, abban csupán a legbensőjében, elfeledve, elaludva, megtagadva vegetál az elsődleges valóság képmása, s így semmit sem lát, tud, ért a valóságból. Vágyakozik, fél, szenved, szenvedtet.
Az őrületből valósággá teljesedés a kibillentség helyreállása, az abszolútummá minősülés mozzanata, amelyet Eggyé ébredésként említhetünk.
Ez a mozzanat hosszú út, rengeteg tapasztalat következményeként, de villanásszerűen következik be. Léttapasztalatok, megélések, felismerések vezetnek el addig az eszmélés-mértékig, amely már magával hozza a villanásszerű megvilágosodást, megébredést.
Közvetett út: ha félelmek, vágyak, szenvedések, örömök húznak-vonnak, tolnak, kergetnek, csalnak, vezetnek el egy lényt a megébredéséig.
Közvetlen út: ha az őrületben elveszett lény szándékosan keresi a teljes képet, fogadja az útmutatást, tesz szert bölcsességre, és szándékosan minősíti magát bölcsességben, szeretetben Világossággá, és valósággá.
Őrületből vallásba, vallásból hitbe, hitből ismeretbe, abból megélt tapasztalati tudásra, abból bölcsességre, abból szeretetben azonosulásra, abból valóságra teljesedik.
Az Egy Eredet az igén, a fényen, a frekvenciák mindegyikén, a hologram-multiverzum összes részletében Önmaga, amennyiben Egy Önvalója teljes valóságából kitekintve szemléli a részleteit. Ám, mihelyt a részleteibe szakadt Egy-szikraként, lélek-gyöngyként szemlél, azonnal feledésben, káoszban, őrületben reked, és megfeledkezik igazi valóságáról. Mintha az Egyről hologram készülne, és azt kezdené hinni, hogy a hologram a valódi… sőt, ekkor a hordozó tárgy millió darabra törne, és mindegyikben azt hinné az ott rekedt képmás, hogy az ő szilánk-világa az egyedüli, és az igazi, valamint kizárólag ő az egyetlen én. Ez az én a képmás.
Megmarad azonban az eredeti, abszolút Egy, akitől a hologram származtatható. Ő, az Abszolútum, az Első, az Egy, a Világosság, az Élet, az Információ, a Teljesség-üresség, a Szellem, az Összesség, a Végtelen, az Örökkévaló, az Egész. Kitölti, betölti a rezzenetlent, hisz Ő maga a rezzenetlen. Kitölti, betölti, tartalmazza is a rezgő szférákat, hiszen belőle származik minden rezgés, minden anyag is, és az összes lényben a legbenső lélek-gyöngy is.
A teremtésnek nevezett közvetlen kivetülés veleje, magva, bensője maga az eredet Egy. Ám, a teremtés közvetlen kivetülése sűrűsödik, tagozódik, számosodik, fajul. Számtalan szilánkjában is ott leledzik a teljes kép, és eme teljes kép alapján a valóságára ébredhet a lélek.
Nincs romlás mindaddig, amíg éberség van. Lehetséges, hogy az Eredetből származó lélek a legsűrűbb, legmélyebb, legnehezebb, legsötétebb világ szilánkjaként sem merül őrületbe. Így annak nem csupán legbensőjében, elfeledve, elaludva, megtagadva vegetál az elsődleges valóság képmása, hanem éberen, fényességgel, bölcsességgel, szeretettel. Azonban, amelyik lélek az őrületbe feledkezik, abban csupán a legbensőjében, elfeledve, elaludva, megtagadva vegetál az elsődleges valóság képmása, s így semmit sem lát, tud, ért a valóságból. Vágyakozik, fél, szenved, szenvedtet.
Az őrületből valósággá teljesedés a kibillentség helyreállása, az abszolútummá minősülés mozzanata, amelyet Eggyé ébredésként említhetünk.
Ez a mozzanat hosszú út, rengeteg tapasztalat következményeként, de villanásszerűen következik be. Léttapasztalatok, megélések, felismerések vezetnek el addig az eszmélés-mértékig, amely már magával hozza a villanásszerű megvilágosodást, megébredést.
Közvetett út: ha félelmek, vágyak, szenvedések, örömök húznak-vonnak, tolnak, kergetnek, csalnak, vezetnek el egy lényt a megébredéséig.
Közvetlen út: ha az őrületben elveszett lény szándékosan keresi a teljes képet, fogadja az útmutatást, tesz szert bölcsességre, és szándékosan minősíti magát bölcsességben, szeretetben Világossággá, és valósággá.
Őrületből vallásba, vallásból hitbe, hitből ismeretbe, abból megélt tapasztalati tudásra, abból bölcsességre, abból szeretetben azonosulásra, abból valóságra teljesedik.
Az Egy Eredet az igén, a fényen, a frekvenciák mindegyikén, a hologram-multiverzum összes részletében Önmaga, amennyiben Egy Önvalója teljes valóságából kitekintve szemléli a részleteit. Ám, mihelyt a részleteibe szakadt Egy-szikraként, lélek-gyöngyként szemlél, azonnal feledésben, káoszban, őrületben reked, és megfeledkezik igazi valóságáról. Mintha az Egyről hologram készülne, és azt kezdené hinni, hogy a hologram a valódi… sőt, ekkor a hordozó tárgy millió darabra törne, és mindegyikben azt hinné az ott rekedt képmás, hogy az ő szilánk-világa az egyedüli, és az igazi, valamint kizárólag ő az egyetlen én. Ez az én a képmás.
Megmarad azonban az eredeti, abszolút Egy, akitől a hologram származtatható. Ő, az Abszolútum, az Első, az Egy, a Világosság, az Élet, az Információ, a Teljesség-üresség, a Szellem, az Összesség, a Végtelen, az Örökkévaló, az Egész. Kitölti, betölti a rezzenetlent, hisz Ő maga a rezzenetlen. Kitölti, betölti, tartalmazza is a rezgő szférákat, hiszen belőle származik minden rezgés, minden anyag is, és az összes lényben a legbenső lélek-gyöngy is.
Az Egyből közvetlenül leszármazott lények, a közvetett leszármazott lények, a sokadlagos közvetett, fajult lények, az őrületben a közvetettek által teremtett lények sokadalmában az elveszett lélek-gyöngyök az eredetükbe visszaeszmélés útjain sodródnak, kavarognak. Ebben a sokadalomban megpróbáló minden lény, amely az őrületbe feledkezve cselekszik, és gondoskodó-segítő minden lény, amely bölcsességben, szeretetben nyilvánul meg.
Ezek a lények szervezik, adják, rendezik a multiverzum, a világok, bolygók, bugyrok, szilánkok történelmét; és a lélek-gyöngyök egyenkénti, személyes ébredés-történetét. Próbatevők, próbatételek, próbaállók, bukások, emelkedések.
Az út, nem távolság, hanem minőségemelkedés. A cél nem egy hely, hanem az Egy-minőség abszolút valósága.
Az út, nem távolság, hanem minőségemelkedés. A cél nem egy hely, hanem az Egy-minőség abszolút valósága.
A lélekgyöngy, amely az embernél a szívben él az Egyből származott el. Az ember, így az Egy képmása. Ha az ember ráeszmél a képmásságára, megéli a teremtést, a teremtettséget, és a teremtőséget, valamint képmásságát bölcsességben, szeretetben a valóságával azonosságra váltja, a lelke gyöngye felszabadul, és szabadságában az Egy eredetébe helyeződve szemlél.
Ekkor megeső lélekkel a többi lénnyel együtt érez, és önmegváltását követően azok önmegváltásához gondoskodón odafordul.
Ekkor megeső lélekkel a többi lénnyel együtt érez, és önmegváltását követően azok önmegváltásához gondoskodón odafordul.
Az őrületből, a korrupcióból az alapállapot valóságába visszaeszmélni, megébredni: ez az önmegváltás.
Az önmegváltást követően testben is megmaradni, és gondoskodón mások önmegváltásában be nem avatkozón segédkezni: ez a nagy megváltáshoz társulás.
Az Egy valósága élteti, táplálja az őrület világaiban rekedt elszármazottait, és haza várja, segíti azokat: ez a nagy megváltás.
Ideális esetben az Egyből messze elszármazott képmás-lények az őrület hologram-multiverzumának bugyraiból az előbb felvázolt megváltódás-folyamat során érinthetetlenségben, töretlenül, folyamatos eszméletüknél jutnának vissza az Egy valóságba. Azonban a létezés világai oly mértékben tagozódtak, korrumpálódtak, és az őrület kavalkádja annyira sokrétűvé fajult, hogy az eszméletüket veszített képmás-lények korántsem az ideális úton mennek végig a visszaeszmélésig vezető útjukon.
Fentebb említettük az őrületükben ártó, gátló, szenvedő-szenvedtető, félő, vágyakozó lényeket. Nevezzük ezeket pártatlanul: megpróbálóknak!
A megpróbálók az életellenes hatalmak, vagy az életellenes hatalmakkal cinkos lények.
Az ősidőkből fennmaradt meseanyag tartalma nem is annyira áll messze a valóságtól. Mondhatnánk: a mesék igazak. A tündérmesének tekintett jelképrendszer azért jött létre, hogy azt mondhassuk: „angyalok, ördögök, démonok, tündérek, manók, koboldok, óriások, törpék, boszorkányok, varázslók, próféták” és ne kelljen megbántanunk az elbeszéléseinkben nevükön nevezve semely teremtményt, személyt, vagy népet. Azért kezdtük el ezt a virágnyelvet alkalmazni, hogy senkit ne bántsunk meg, ne mutogassunk ujjal, ne avatkozzunk be, hanem mindenki saját lelkiismeretére, értelmi érettségére bízzuk a felismerést. A gondoskodók célja nem a vád képviselete, hanem a gyógyulásra segítés.
Drukkolunk Neked, Emberiség!
Az önmegváltást követően testben is megmaradni, és gondoskodón mások önmegváltásában be nem avatkozón segédkezni: ez a nagy megváltáshoz társulás.
Az Egy valósága élteti, táplálja az őrület világaiban rekedt elszármazottait, és haza várja, segíti azokat: ez a nagy megváltás.
Ideális esetben az Egyből messze elszármazott képmás-lények az őrület hologram-multiverzumának bugyraiból az előbb felvázolt megváltódás-folyamat során érinthetetlenségben, töretlenül, folyamatos eszméletüknél jutnának vissza az Egy valóságba. Azonban a létezés világai oly mértékben tagozódtak, korrumpálódtak, és az őrület kavalkádja annyira sokrétűvé fajult, hogy az eszméletüket veszített képmás-lények korántsem az ideális úton mennek végig a visszaeszmélésig vezető útjukon.
Fentebb említettük az őrületükben ártó, gátló, szenvedő-szenvedtető, félő, vágyakozó lényeket. Nevezzük ezeket pártatlanul: megpróbálóknak!
A megpróbálók az életellenes hatalmak, vagy az életellenes hatalmakkal cinkos lények.
Az ősidőkből fennmaradt meseanyag tartalma nem is annyira áll messze a valóságtól. Mondhatnánk: a mesék igazak. A tündérmesének tekintett jelképrendszer azért jött létre, hogy azt mondhassuk: „angyalok, ördögök, démonok, tündérek, manók, koboldok, óriások, törpék, boszorkányok, varázslók, próféták” és ne kelljen megbántanunk az elbeszéléseinkben nevükön nevezve semely teremtményt, személyt, vagy népet. Azért kezdtük el ezt a virágnyelvet alkalmazni, hogy senkit ne bántsunk meg, ne mutogassunk ujjal, ne avatkozzunk be, hanem mindenki saját lelkiismeretére, értelmi érettségére bízzuk a felismerést. A gondoskodók célja nem a vád képviselete, hanem a gyógyulásra segítés.
Drukkolunk Neked, Emberiség!
Élj egészségben, békében, szeretetben, boldogan, és légy bölccsé, hogy megvilágosodj!
Tisztelünk minden Istenséget, minden prófétát... de szeretetünk az Egy.
Tiszteljük a teremtőket, a sleveket, az Archonokat, az ördögöket, az angyalokat, a tündéreket is... de szeretetünk az Egy.
Tiszteljük a lényeket, a létet, a halált... de szeretetünk az Élet.
Tiszteljük a fényt, de szeretetünk a Világosság.
Tiszteljük a szavakat, de szeretetünk a jelentés.
Tiszteljük a vallásokat, de szeretetünk a valóság.
Hit millió van, de a Valóság Egy.
Bármilyen borzalom derüljön is ki a történelemről, Ti csak a bennetek élő lélekbe helyeződve szemlélődjetek, és tekintsetek annak legvégső eredetére, Aki Az Egy!
Akárhányad rendű közvetetten teremtettek is legyetek, Ti csak a bennetek élő lélekbe helyeződve szemlélődjetek, és tekintsetek annak legvégső eredetére, Aki Az Egy!
Akárhányad rendű közvetetten teremtettek is legyetek, Ti csak a bennetek élő lélekbe helyeződve szemlélődjetek, és tekintsetek annak legvégső eredetére, Aki Az Egy!
Az Egyből van a lélek a legkisebben, legutolsóban is, a teremtőkben, és a sokadrangú teremtettekben is… és soha sem a körülmények számítanak, hanem csakis az ezzel a lélekkel való azonosság meglelése, megtartása, és az ebből jó szándékkal, szeretettel kitekintő szemlélődés.
Az Egyből van a lélek a legkisebben, legutolsóban is, a teremtőkben, és a sokadrangú teremtettekben is… akármilyen tekervényessé, torzzá gondolták is saját képmásukat az eredeti Egy valóságához képest.
Ha a legnagyobb kavalkádban, őrületben, reménytelenségben is vagytok kénytelenek evickélni, Ti legyetek keresők, bölcsességre törekvők, jóra tekintők, szeretetteliek, akik magukat a Világosság, az Élet, a szeretet, a bölcsesség, az eredeti Egy közvetlen családjához tartoztatják!
Merengjetek, és gondoljátok milliószor magatokban, hogy az Egyhez tartozók vagytok; hiszen az őrület-kavalkád mást fog rátok olvasni, és rátok kiáltani!
Az Egyből van a lélek a legkisebben, legutolsóban is, a teremtőkben, és a sokadrangú teremtettekben is… akármilyen tekervényessé, torzzá gondolták is saját képmásukat az eredeti Egy valóságához képest.
Ha a legnagyobb kavalkádban, őrületben, reménytelenségben is vagytok kénytelenek evickélni, Ti legyetek keresők, bölcsességre törekvők, jóra tekintők, szeretetteliek, akik magukat a Világosság, az Élet, a szeretet, a bölcsesség, az eredeti Egy közvetlen családjához tartoztatják!
Merengjetek, és gondoljátok milliószor magatokban, hogy az Egyhez tartozók vagytok; hiszen az őrület-kavalkád mást fog rátok olvasni, és rátok kiáltani!
Ha nehéz korszak következik is, Ti legyetek jók! Minden bátorságnál nagyobb bátorság, ha jók maradtok! Minden hőstettnél nagyobb hőstett a sötétségben világolni! Minden hadműveletnél nagyobb dicsőség szeretni. Mindegy, hogy az őrület-sokadalom minek tart benneteket; az a lényeg, hogy Ti hová akartok tartozni!
A multiverzum-virág, és népeinek történelme mindezek tükrében csupán az ébredők vesszőfutása az őrület-lények frekvencia-szirmain, szféráin át.
A Föld, és az emberiségek történelme mindezek tükrében csupán az ébredők vesszőfutása az őrület-lények bolygóján. A tudatosan megpróbáló-lények, a tompaságuk okán önkéntelenül megpróbáló-lények szenvedése, és általuk a próbaálló-lények szenvedésének története. Vannak, akik el sem veszítették valóságukat.
Vannak, akik igyekeznek megtartani a valóságukat, de elveszítik azt, és alámerülnek a feledésbe.
Vannak, akik a feledésben tobzódnak, félnek, vágyakoznak, szenvednek, szenvedtetnek, és körbe-körbe kavarognak, ám nem eszmélnek fel a valóságra.
Vannak, akik a feledésben tobzódnak, félnek, vágyakoznak, szenvednek, szenvedtetnek, és körbe-körbe kavarognak, de a létezés próbatételei keresőkké emelik őket, és elindulnak a valósággá ébredésük útján.
Vannak, akik elindulnak az ébredésük útján, de csak a vallásig jutnak, és akik a hitig jutnak, majd, akik az ismereti tudásig jutnak, aztán, akik a megéléseik alapján a bölcsességbe emelkednek, és akik bölcsességükből eredően szeretetben sikeresen azonossá ébrednek a valósággal.
Vannak, akik azonossá lényegülnek a valósággal, és visszateljesednek az Egybe.
Vannak, akik az Egy valóságba lényegülten fény-lényekként a forgatagban maradnak, és önmegváltásukat követően megeső szívvel adni kezdik magukat a nagy megváltáshoz.
Vannak, akik az Egy valóságba lényegülten, de járólényekként is a forgatagban maradnak, és önmegváltásukat követően megeső szívvel adni kezdik magukat a nagy megváltáshoz.
Legyenek bár a leghatalmasabbak, a legelesettebbek, a legalantasabbak, Istenségek, angyalok, ördögök, démonok, tündérek, szörnyetegek, termettek, teremtettek, gépkezelők, vagy éppen gépek… mindannyian ennek az elveszés-megkerülési, elszunnyadás-megébredési létkáosznak a részesei.
Mint a forgószél tölcsérében keringő törmelék…
Az Egy abszolút nyugalma, teljes szélcsendje körül száguldó forgatag vagyunk, és fürkésszük miben áll a törmelék, a forgás, a tölcsér, és középen az üresség… a csend.
Maatfias - amicus albus
#02.
Az Egynek Egy a törvénye. A közvetlen elszármazásnak három a törvénye. A közvetett, de ön-azonos elszármazásnak hét a törvénye. A közvetett, képmás-elszármazásnak tizenkettő, huszonnégy, harminckettő, hatvannégy, hetvenkettő, és így tovább. Minél távolabbi az elszármazás, és minél kisebb az éberségi szint annál több törvény munkál, és kevesebb valóság. Minél közelebbi éberségű a lélek az eredeti Egyhez, annál kevesebb a törvénye, és több a valósága.
Az emberek az Egy törvényét nullának, a három törvényt 3,1415926535-nek érzékelik. Ez az abszolút törvénytől elmozdulás arányszáma. A mi univerzumunk szerkezeti térképe pedig a következő frekvencia-gerjesztett arányok alapján szerveződik: semmi sem matematika; minden arány-geometria. Mihelyt kivetül az eredeti a teremtődésben a teremtettbe, azonnal képmássá torzul, és a tökéletlenséggel tökéletes rendszer szerint rendeződő anyagba osztódik szét. 1,618033 a torzulási arány.
(1 1 2 3 5 8 13 21 34 55 89 144 233 377 stb. Az 5 és a 3 aránya majdnem 1,618, a 8/5 jobban közelíti, a 13/8 még jobban. A 21/13 az 1,615384615384620, a 34/21 az 1,619047619047620, az 55/34 az 1,617647058823530, a 89/55 az 1,618181818181820, a 144/89 az 1,617977528089890, a 233/144 az 1,618055555555560, stb.!)
Egy lénynek ezen arányok közt kell mozognia és a 3,14-es törvényeltorzulási arányt kell áthidalnia a visszaminősüléshez. Így van az arányokkal, a világok teremtését, a lelki-szellemi folyamatokat pedig fentebb jellemeztük.
A világok működése: kis körök, nagy körök, pontok, egy pont – ezek a szirom-részuniverzumok elsődleges sodrai – és bármiben, bárhonnan az Abszolútum Egy.
Az emberek az Egy törvényét nullának, a három törvényt 3,1415926535-nek érzékelik. Ez az abszolút törvénytől elmozdulás arányszáma. A mi univerzumunk szerkezeti térképe pedig a következő frekvencia-gerjesztett arányok alapján szerveződik: semmi sem matematika; minden arány-geometria. Mihelyt kivetül az eredeti a teremtődésben a teremtettbe, azonnal képmássá torzul, és a tökéletlenséggel tökéletes rendszer szerint rendeződő anyagba osztódik szét. 1,618033 a torzulási arány.
(1 1 2 3 5 8 13 21 34 55 89 144 233 377 stb. Az 5 és a 3 aránya majdnem 1,618, a 8/5 jobban közelíti, a 13/8 még jobban. A 21/13 az 1,615384615384620, a 34/21 az 1,619047619047620, az 55/34 az 1,617647058823530, a 89/55 az 1,618181818181820, a 144/89 az 1,617977528089890, a 233/144 az 1,618055555555560, stb.!)
Egy lénynek ezen arányok közt kell mozognia és a 3,14-es törvényeltorzulási arányt kell áthidalnia a visszaminősüléshez. Így van az arányokkal, a világok teremtését, a lelki-szellemi folyamatokat pedig fentebb jellemeztük.
A világok működése: kis körök, nagy körök, pontok, egy pont – ezek a szirom-részuniverzumok elsődleges sodrai – és bármiben, bárhonnan az Abszolútum Egy.
A kivetült, elszármazott, és a teremtett univerzumok anyagvilágainak történelme nem más, mint az emelkedő keresők vesszőfutása a gátló megpróbálók sokadalmában.
Olyan ez mint egy aberrált csapatjáték: a maroknyi lelket számláló, Sötétföldére ledobott, világos mezű csapatnak az a dolga, hogy átrohanjon sokmilliárd sötétmezű között, és fehér mezét megtartva átjusson, eljusson egészen vissza a szülő országáig. Vámpírvilágon gázolnak keresztül. Felosztás, megosztás, vérszívás, szipolyozás, ámítás, adó, sáp, kamat, ölés, irtás, csalás, lopás, ártás, hazugság, csábítás, és ármány mindenütt. Amíg csak egy is maradt, áll, és halad a világosakból, a sötéteknek is esélyük van a felemelkedésre. Az utolsó világos vége a sötétek vége is.
Az anyagvilágok társadalmi szerveződéseinek minősége, ébredettség-színvonala attól függ, hogy az adott társadalomban az ébredettek, vagy a gátlók-e a dominánsak a társadalom szervezésében. Amely korszakban az ébredettek a dominánsak, aranykorról beszélhetünk. Ám, mivel az univerzum, és a Föld is szülő, tanító, nevelő természetű, minduntalan szüli, tanítja, neveli az emberiségeket, ezért sosem marad meg az aranykorokban, hanem a hanyatlás, és virágzás köreit járja, és járatja be a neveltjeivel.
Ha a saját történelmünkre tekintünk, láthatjuk, hogyan vették át a gátló-megpróbálók az ébredettektől a társadalom szervezése fölötti uralmat; s ezzel hogyan hanyatlott a bolygó történelme az aranykorból a sötétség, szenvedés, tompultság, betegség, és halál korszakába.
Kiindulópont az előző iskolások bukása, és a jól vizsgázók újabb osztályba lépése. Aranykor, hanyatlás, mélypont, vizsga, újabb aranykor… és így tovább; mert az iskolát, ugye, nem átfesteni, vagy átépíteni, esetleg lerombolni kell, hanem sikeresen elvégezni.
Olyan ez mint egy aberrált csapatjáték: a maroknyi lelket számláló, Sötétföldére ledobott, világos mezű csapatnak az a dolga, hogy átrohanjon sokmilliárd sötétmezű között, és fehér mezét megtartva átjusson, eljusson egészen vissza a szülő országáig. Vámpírvilágon gázolnak keresztül. Felosztás, megosztás, vérszívás, szipolyozás, ámítás, adó, sáp, kamat, ölés, irtás, csalás, lopás, ártás, hazugság, csábítás, és ármány mindenütt. Amíg csak egy is maradt, áll, és halad a világosakból, a sötéteknek is esélyük van a felemelkedésre. Az utolsó világos vége a sötétek vége is.
Az anyagvilágok társadalmi szerveződéseinek minősége, ébredettség-színvonala attól függ, hogy az adott társadalomban az ébredettek, vagy a gátlók-e a dominánsak a társadalom szervezésében. Amely korszakban az ébredettek a dominánsak, aranykorról beszélhetünk. Ám, mivel az univerzum, és a Föld is szülő, tanító, nevelő természetű, minduntalan szüli, tanítja, neveli az emberiségeket, ezért sosem marad meg az aranykorokban, hanem a hanyatlás, és virágzás köreit járja, és járatja be a neveltjeivel.
Ha a saját történelmünkre tekintünk, láthatjuk, hogyan vették át a gátló-megpróbálók az ébredettektől a társadalom szervezése fölötti uralmat; s ezzel hogyan hanyatlott a bolygó történelme az aranykorból a sötétség, szenvedés, tompultság, betegség, és halál korszakába.
Kiindulópont az előző iskolások bukása, és a jól vizsgázók újabb osztályba lépése. Aranykor, hanyatlás, mélypont, vizsga, újabb aranykor… és így tovább; mert az iskolát, ugye, nem átfesteni, vagy átépíteni, esetleg lerombolni kell, hanem sikeresen elvégezni.
Az épp kirepülők korában egyértelmű a legkisebbek számára is: világosság, bölcsesség, szeretet, szerelem, Élet a közéletben is, és a szellemi életben is.
Az első nézetkülönbségek korában már szükséges az első alapletétel: már nem egyértelmű az erény az eltévelyedettek számára… már intézmény, törvény, király, pecsét kell. A rossz modell: szívesség helyett kölcsön. A másikért élés helyett a másikból élni. Amit adtál, visszakérni, sőt, kamatot várni. A helyes modell ez volna: szívesség adás-fogadás. Amit adunk, add tovább, és ne vissza! Megszületnek a tízparancsolatok.
A rossz kor beköszöntével a valóságot, erényt nem értők, nem fogadók, nem élők, és ebből adódóan gonoszkodók távoltartására is szükség van. Egyfajta örökítő helyőrség létrehozása, s az a körüli védőmezsgye kialakítása, a körbefertőtlenítés a feladat. Mintha az erény szigetét kellene mindenáron fenntartani az erénytelenség betörései ellenében. Állampolgár az lehet, aki erényben megtartotta magát, vagy abban felzárkózott.
A rossz kor eleje, és tetőzése között az erény szigetének lakossága a saját szükségletein túl mások táplálásáért is gyűjt. Nem magának, hanem mindenkinek. Tudja, hogy amit elraktároz, azt más, akár a szigeten kívülről származó éhezők, szomjazók, szűkölködők élik majd fel. Tudja, hogy az erénysziget végső ostroma, és bukása egyszer megtörténik majd. Tudja, hogy alászállás következik. A király házasodik, kiházasít, ajándékoz, szelídít, gondoskodik, és emeli, emeli, emeli az ellene támadtak minőségét. Sosem támad, de ha kell, megvédi népét. Lovagkirály. Nem nézi, hogy a kárhozatot vállalja a népéért… csak a népének mennyország juthasson.
Aztán a végidő-király ideje is eljön. Ő az erénysziget népe alászállásának gondos lebonyolítója. Természetesen elviseli, hogy mindenki utálni fogja, és senki sem fogja megérteni… egy újabb aranykor felsejléséig. A világ őrületének betörése elkerülhetetlen. El kell intéznie, hogy az aranykor erénye, bölcsessége a betöréssel se vesszen el. Az utolsónak látszó pillanatban a legtöbb, amit tehet, hogy a hirtelen, teljes pusztulást átváltoztatja párszáz évnyi vendéglátássá. Így, mire eljön a ténylegesen legutolsó erényes nap, a színfalak mögött, a hátsó kertekben, az altemplomokban, a titkos kamrácskákban, a költészetben, a mesék sorai között, a tárgyak jelképeiben, a leányági leszármazottakban, a szent szövegekben fehérló-lépésben készen is áll az átörökítésre a halál korszakán átmentendő üzenet-csomag.
A nagy vendéglátás királyai már nem határoznak. Atomról atomra fecsérelik el a maradványokat.
Ekkor viszont csodának kell történnie, hiszen a sötétség előtt még felfénylik egyszer az Egy Világossága: megjelenik egy rövid lét erejéig a reményadó király.
Ő az, aki népek fölötti gyászbeszédében háromnapnyi tetszhalálról, és majdani feltámadásról beszél. Ő az, aki olyan erővel fénylik fel a vég előtt, hogy arra a fényességre emlékezve minden kereső, és ébredni akaró át tudja vészelni a sötétség korát… és amely fényességből táplálkozva el tudja hozni az újabb hajnalt.
A legsötétebb korszakról szükségtelen beszélnünk. Elég körültekintenünk.
A minta ismétlődik. A személyes körök, a családi, a társadalmi, a bolygóközi, a csillagvilágok nagy, és legnagyobb körei is épp így működnek. Kivetülés, visszatalálás. Megőrzés, elveszítés, elveszés, meglelés, megkerülés. Hanyatlás, majd tanítók, próféták, királyok, gyógyítók, költők, bölcsek… és virágzás. Minden minőség adott. Ördög az ördögben, ördög az emberben, angyal az emberben, angyal az angyalban… minden az Egyben, és Egy mindenben.
Az Egy Világosság felöltő-köpönyegére embert rajzol a Nap árnyéka. Gyönyörködik.
Maatfias - amicus albus
Aztán a végidő-király ideje is eljön. Ő az erénysziget népe alászállásának gondos lebonyolítója. Természetesen elviseli, hogy mindenki utálni fogja, és senki sem fogja megérteni… egy újabb aranykor felsejléséig. A világ őrületének betörése elkerülhetetlen. El kell intéznie, hogy az aranykor erénye, bölcsessége a betöréssel se vesszen el. Az utolsónak látszó pillanatban a legtöbb, amit tehet, hogy a hirtelen, teljes pusztulást átváltoztatja párszáz évnyi vendéglátássá. Így, mire eljön a ténylegesen legutolsó erényes nap, a színfalak mögött, a hátsó kertekben, az altemplomokban, a titkos kamrácskákban, a költészetben, a mesék sorai között, a tárgyak jelképeiben, a leányági leszármazottakban, a szent szövegekben fehérló-lépésben készen is áll az átörökítésre a halál korszakán átmentendő üzenet-csomag.
A nagy vendéglátás királyai már nem határoznak. Atomról atomra fecsérelik el a maradványokat.
Ekkor viszont csodának kell történnie, hiszen a sötétség előtt még felfénylik egyszer az Egy Világossága: megjelenik egy rövid lét erejéig a reményadó király.
Ő az, aki népek fölötti gyászbeszédében háromnapnyi tetszhalálról, és majdani feltámadásról beszél. Ő az, aki olyan erővel fénylik fel a vég előtt, hogy arra a fényességre emlékezve minden kereső, és ébredni akaró át tudja vészelni a sötétség korát… és amely fényességből táplálkozva el tudja hozni az újabb hajnalt.
A legsötétebb korszakról szükségtelen beszélnünk. Elég körültekintenünk.
A minta ismétlődik. A személyes körök, a családi, a társadalmi, a bolygóközi, a csillagvilágok nagy, és legnagyobb körei is épp így működnek. Kivetülés, visszatalálás. Megőrzés, elveszítés, elveszés, meglelés, megkerülés. Hanyatlás, majd tanítók, próféták, királyok, gyógyítók, költők, bölcsek… és virágzás. Minden minőség adott. Ördög az ördögben, ördög az emberben, angyal az emberben, angyal az angyalban… minden az Egyben, és Egy mindenben.
Az Egy Világosság felöltő-köpönyegére embert rajzol a Nap árnyéka. Gyönyörködik.
Maatfias - amicus albus
Forrás: zselenszky.blogspot.com
--------------------------------------------------------
COHORTATIONIBUS DE MAATFIAM
Maatfias - amicus albus
A sententia vonaton íródott, ezért ronda. A mondandóját sem köszöni meg pár évig... csak sok milliárdból 3.
Ha lesz egy elvetemült, aki begépeli, a szerző ajándékkal illeti érte.
Forrás: http://zselenszky.blogspot.com
A sententia vonaton íródott, ezért ronda. A mondandóját sem köszöni meg pár évig... csak sok milliárdból 3.
Ha lesz egy elvetemült, aki begépeli, a szerző ajándékkal illeti érte.
Forrás: http://zselenszky.blogspot.com
