Írtam a közvetlen barátaimnak egy magánlevelet... és arra gondoltam, Neked is átnyújtom. Azért írtam meg, mert egyenesen beszélni nagyon szükséges, és időszerű... és azért magánlevél, mert csak olyanok fogadják el tőlem, akik ismernek... akik nem ismernek, nem tudják, hogy honnan ... mindegy...
Fogadd szeretettel... ha úgy érzed majd (és ez nem biztos) és tovább adnád, arra kérlek, Te is csak a legbizalmasabb barátaidnak add, magánlevélben... és ne mondd, hogy ki írta... csak maximum annyit, hogy tudod, ki... de nem az a lényeg.
Fogadd szeretettel... ha úgy érzed majd (és ez nem biztos) és tovább adnád, arra kérlek, Te is csak a legbizalmasabb barátaidnak add, magánlevélben... és ne mondd, hogy ki írta... csak maximum annyit, hogy tudod, ki... de nem az a lényeg.
KONSTANS
Magánlevél a barátaimnak:
Azért tömény, mert egyenes… egy mondat egy könyv… most nincs rejtve, most csak annyit kell tenned érte, hogy veszed a fáradságot, és mondatonként megérted. Egyszerre egy mondatot! Természetesen nem tartom méltónak magam ezek leírására, de Te viszont méltó vagy az elolvasására. Nem vagyok méltó ezek közlésére, de ha egész életemben azon feszülnék, hogy méltó legyek, sosem gondoskodhatnék Rólad, szerelmetes barátom.
#01
Egymásért élni, nem egymásból, nem a másik rovására!
A szeretet, a Világosság, az Élet, a bölcsesség nem tudomány, nem vallás kérdése, hanem azok abszolútuma: valóság... és ezeket megélni már voksolás az élet mellett, az élet ellenes hatalmaktól elhatárolódva.
A látható világ a teljes világnak csak kicsiny hányada, a láthatatlan része is valóság; amely szintén nem vallás kérdése.
A rosszakarók boldogulásával mindenki meghal, és a bolygó is szenved; a jóakaratúak boldogulásával mindenki, a rosszakaratúak is élhetnek, és a bolygó is virul.
Adj bölcsességet a Nemzetnek, és lepereg róla a rosszakarat; amikor felemelkedik, minden rá tekintőt magával emel!
Gondoskodjatok a szegényekről: egy közösség minőségét leginkább az mutatja meg, hogyan bánik a szegényeivel!
Éljetek kalákában, forduljatok a néphagyományhoz, működtessétek a vidéket, fejtsétek meg a régiek üzenetét, örökítsétek gyermekeiteknek, és ajándékozzátok minden népnek, hogy töltekezhessenek!
Legyetek jó szomszédok, adjatok bölcsességetekből mindenkinek, aki kér... nem beavatkozva, nem térítve, hanem rendelkezésre állva, felmutatással, ajándékozva, barátságban!
Őseink előtt a legszentebb dolgok egyike volt a barátság, a háttársság. Legyetek barátok, a kapott család mellett választott testvéreitek legyenek!
Ha a cipőtöknél húzzák meg a határokat, de bennetek élni fog az Ország, akkor bármerre sodor is a jó sors Titeket, a fény magvait, bármikor teljes világot teremtek majd, akármikor is jöjjön el a jobb "idő"! A Ti dolgotok nem a térkép átrajzolgatása, hanem, hogy bennetek örökké éljen az Ország, a bölcsesség, a Világosság, és Ti legyetek a lábon járó Élet, még a halál birodalmában is! Ti legyetek a Nap akkor is, amikor eltakarják azt a világ népei elől!
Ne hagyjátok kihunyni a szívetekben a tüzet, akármi történjék is, hogy amikor megadatik majd az emberiségnek, a Ti tüzetek lángjából vehessenek majd magukba! Egyedül ez a tűz, amit bármennyi részre oszthattok, azzal nem lesz kevesebb, mert ez a szerelem, a szeretet tüze!
Ha választanotok kell az életben maradás, és az önfeláldozás között, az önfeláldozást válasszátok, ne féljetek, mert örökké élünk a láthatatlan részben, bízzatok, ezt egy olyan lény mondja, aki arról beszél, amit ismer, és nem arról, amit hisz!
Ha próbatételeket kell kiállnotok, nyugodtan adjátok a legtöbbet, a legjobbat, ne gazdálkodjatok, hanem szeressetek, mert végtelen kinccsel váltok eggyé, amikor elengeditek a félelmet, az önös vágyakozást, és az illúzió-kincseket!
A jóakaratúak hite nem kétezer éves, hanem a világ eleje előttről folyamatos bölcsesség, amely látja, tudja, érti, és örökíti a látható, és láthatatlan Multiverzum valóságát. Független minden intézményesített hiedelem -, és megélhetési, hódító, kizsákmányoló, butító, hamisító vallástól, tudománytól, rendszertől; mert ez Élet, Világosság, bölcsesség, szeretet, és szerves, működő, élő, természetes, erényes, jóra tekintő, jóra törekvő, gondoskodó, másokat közvetetten emelő, felmutató és nem beavatkozó, szabad, nem intézményesített, éteri tudomás.
Akiben él mindez, nem térít, nem bizonygat, nem háborúzik, nem támad, nem haragszik, nem másokban akar rendet tenni, hanem önnön erényeinek pallérozásával törődik, hogy a megakadályozhatatlan, a kikerülhetetlen, az elodázhatatlan "idejében" is legyen létező, akiben Élet, Világosság, Bölcsesség van, hogy legyen, akiből a világ újjá születhet!
Tisztelet a harcosoknak, akik a legtöbbet adják, akik békeidőben a szegényekről gondoskodnak, és nem bosszankodnak e helyett; és akik a béke megőrzéséért szólalnak fel, és akik sosem támadnak, csakis védekeznek, a láthatatlan a tanúja helyes szándékuknak! Katonákból harcosokká, harcosokból lovagokká, lovagokból bölcsekké, bölcsekből teljesekké legyenek!
Tisztelet a szellemi forradalmároknak, akik tudják, hogy az egyetlen olyan forradalom, amelynek mindenki győztese lehet, az a szellemi forradalom, a hiszékeny, hitetlen, elégedetlenkedő, tompult tömegek bölcsesség általi néppé emelése, bölcs nemzetté szeretése; hogy aztán az a bölcs nemzet már tudja azt, hogy honnan jöttünk, hová tartunk, és miért!
Tisztelet a hitetleneknek, akik istenségek nélkül is felkelnek reggel, és a semmiért is elindulnak, hogy éljenek; képzeljétek mire lesznek képesek, ha meglátják a láthatatlant, és megértik a rejtezőt! Könnyű azoknak, akiknek Istenük van, akik tudják, hogy örökké élünk, Ők már nem félnek, nem szenvednek bensőjükben, Nekik sokkal könnyebb a testi kínt viselni, és a véggel szembe állni.
Tisztelet a hívőknek, akik nem tudnak, nem látnak, nem bölcsek, hanem elveszettek, hiszen Ők nem tudják a teljességet, mégis igyekeznek az ismeretlen felé is, akkor is, ha nem is tudják, hová. Akik úgy is segítenek másokon, hogy nem várnak cserébe jutalom mennyet, akik nem csere-bere szeretettel szeretnek, hanem maguk előtt ismeretlen okból is, akiknek nem érzelem a szeretet, hanem pártatlan, áradó, és befogadó, kitöltő, betöltő, magában foglaló, legfinomabb, éltető, világos valóság. Könnyű azoknak, akik egyek a láthatóval, és a láthatatlannal; könnyű azoknak, akik előtt világos az ok, az út, a cél, valamint a véges, a végtelen, a múlandó, és az örök, a rész, és az egész, a sötét, és a világos, a halál, és az Élet.
Tisztelet azoknak, akik még keresők, nem találók, még nézők, és nem látók, még sóvárgók, haragvók, félők, féltők, hívők, és nem tudók, nem bölcsek, nem látók. Hiszen Ők dühükben, tévedésükben, irigységükben, vétkeikben is képesek megtartóztatni magukat, és nem bántani a világot! Könnyű azoknak, akiknek nem tulajdonuk van, hanem Ők maguk a világ!
Tisztelet azoknak, akik egyszerűségükben, szegénységükben is segítő kezet nyújtanak a lényeknek, akik kertnek, és nem bányának, akik iskolának, és nem harctérnek tekintik, álmodják, és valósítják meg a szabad bolygót.
Tisztelet a földeknek, ásványoknak, növényeknek, állatoknak, embereknek, és más lényeknek, hiszen kitartón, türelemmel, önfeláldozással, áldozattal nagyanyáink, és nagyapáink Ők! Hála a látható, és láthatatlan szülőknek, testvéreknek!
Tisztelet azoknak, akik a sötétségben is egyenesen állnak, egyenesen szólnak, világolnak, felmutatnak, gondoskodnak, örökítenek, szeretnek, emelkednek, és emelnek!
Hála azért, hogy kiteljesedésükben nem hagynak el minket, hanem biztatnak bennünket, oda fordulnak hozzánk, rendelkezésre állnak, elérhetővé teszik az elérhetetlent is a keresők, kérdezők, kérők boldogulására.
Tisztelet azoknak, akik a viharban is egyenesek, és kimondják a szeretet igazságát, a gondviselés igazságát: hogy a kínzóink zárjanak bár akármilyen mélyre, akármilyen tudatlanságba, akármilyen illúziók, falak közé bennünket, szorítsanak oldalról, és lentről akármilyen kegyetlen módon is minket, felülről nem zárhatnak le! Felülről szabadok vagyunk! Ha elvennék a nevünket is, a ruhánkat is, mindenünket... felülről akkor is mindenünk meglesz, ahogyan most is megvan; befelé, a lelkünkbe akkor is végtelenek, és örökkévaló, világosak, bölcsek, és teljesek leszünk, ahogyan most is azok vagyunk!
Hála azért, hogy beavatnak a szem számára titokba: hogy ha nincs hová szöknünk, akkor is még ott van két "irány": a felfelé, és a befelé. Irány befelé! Belül tágasabb.
Tekintsetek Rájuk, és világoljatok, naposok!
Tiszteljétek, becsüljétek, óvjátok Őket, őriző-harcosok!
Tisztelet mindazoknak, akik dobognak, és elmondják a kérdezőknek, hogy az út nem egyenes, hanem kiterjedés, hogy az emelkedés nem érdem-gyűjtés, hanem minőség-finomodás, hogy a lét nem túlélés, hanem felfedezés, gyönyörködés, kaland... hogy az ittlét nem verseny, hanem játék, hogy a közélet nem üzlet, hanem ön-művelés, és gondoskodás.
Tisztelet azoknak, akik alkotnak, művelnek, gondoskodnak, gyarapítnak, adakoznak, segédkeznek, és teremtenek, nem üzletelnek, nem kiaknáznak!
Tisztelet azoknak, akik elmondják nekünk, hogy a halott anyagban járó Élet-Világosság vagyunk... hogy nem mi vagyunk holtak, hanem csak ez, a halál birodalma halott. Mi Élet vagyunk!
Elmondják nekünk, hogy legbenső valónk lényege nem csak összeér, hanem Egy, hogy fénymagok vagyunk, akikből egyenként teljes világ teremhet, mert megvan bennünk most is... hogy anyagi létünk átszellemülés, és gondoskodó, szerető, be nem avatkozó, felmutató, szerető átszellemítés. Anyagba feledkezni a halál uralma, az anyagot átszellemíteni az Élet, és Világosság teljesülése.
Tisztelet azoknak, akik kiállnak, és azt mondják: ne féljetek! Azt mondják, mindegy milyen birodalom épül a hátatokra, a fejetekre, Ti ne azzal törődjetek, az tartozzon a halálra! Ti Élet legyetek, és bármi is történik, az Élet, a Világosság, a bölcsesség Országát építgessétek kicsiny lépésenként, kavicsonként, magatokban, és gondozzátok, öntözzétek a fény kertjeit, fényesítsétek a lélek gyöngyeit! Jóra tekintsetek, világoljatok, szeressetek, tanuljatok, ápoljatok, szellemítsetek, bölcsüljetek, okítsatok, gyógyítsatok! Gyógyítsátok az ellenetek támadtakat is! Ti az egész világ gyógyulása legyetek!
Nem igaz, hogy az anyagban mindig a jó győzedelmeskedik. A rosszakarat győzedelmeskedik az anyagban, mert a rosszakarat mindent megtehet, a jóakarat pedig nem mindent. Nem az anyagban kell tehát győzedelmeskednünk, feleim, hanem úgy megérkezni a Hazánkba, hogy az úton minél több lény ön-emeléséhez járuljunk hozzá. Győzedelmeskedni az Életben tudunk, és ha az anyag halál-birodalmában, itt jártunkban már az Élettel magunkban lépünk, és működünk, akkor már itt győzedelmeskedünk... hiszen magának a győzelemnek vagyunk otthona... és mi magunk is maga a győzelem vagyunk.
A halál éhség, az éhség halál; csak a halálban kell enni, inni: az Élet teljesség. Csak a halálban van szenvedés, betegség, tudatlanság: az Élet egészség. Csak a halálban van félelem, irigység: az Élet bölcsesség, és azonosság. Csak a halálban van tudomány, vallás, hit: az Élet bizonyosság, és igazság. Csak a halálban van sötétség, és vétek: az Élet Világosság, és elégedettség. A halálban csak szó van a szabadságra: az Élet maga a szabadság. Csak a halálban van szükség alvásra, álmodásra: az Élet éberség, hallás, látás, értelem. Csak a halálban van szó: az Élet a teljes jelentés. Csak a halálban fáj a szerelem: az Élet maga a Szerelem! Csak a halálban van pénz: az Élet az abszolút érték. Csak a halálban hiszi a lélek, a szellem, hogy eltévedt, hogy magányos, hogy védtelen, hogy elismerésre vágyódik: az Élet maga az otthon, a győzelem, a teljes, egész önvalónk, az Egy.
Tisztelet azoknak, akik elmondják nekünk, hogy a saját szívünkben, és gyermekeink szívében tudunk csak valódi változást előidézni ittlétünk során... és, hogy gyermekeink túlélését, a Nemzet túlélését, az emberiség túlélését egyaránt csakis azon a bizonyos "helyen" sikerülhet sikerre vinnünk, ahol egyedül túlélhető bármilyen kor, kór, és borzalom is: a lelkünkben… a lelkünkben, a Nemzet-lélekben, és a Világ Világosságában, az Életben, amely a teljes világ, és nem csak a kisebbik, látható része.
Itt kint háború van. Az ellenünk támadót nem lehet legyőzni ott, ahol Ő van otthon... nem lehet legyőzni olyan fegyverrel, amit Ő választ a nagy tánchoz! Az ellenünk támadót nem legyőzni lehet, hanem meggyógyítani, felemelni, szeretni, bölccsé ajándékozni lehet, hogy ennek hatására megszűnjön ellenségnek akarni lenni, és mássá lényegüljön át: baráttá, háttárssá! Bocsássatok meg mindenkinek, mindennek, és magatoknak is!
Tisztelet annak, aki elmondja nekünk, ha meg akarjuk menteni az állatokat, a növényeket, a bolygót, az emberiséget, akkor magunkat emeljük bölcsességbe, és a bölcsek által lakott bolygó megmenekül. Minden belülről nyilvánul meg; a benső káosz testesülése a kinti káosz... és ha külső rendet akarunk, előbb benső harmóniát kell teremtenünk, amelyhez a bölcsesség vezet.
Nincs testben, anyagban virágzás? Teremtsük meg a lélekben! Nincs anyagban, testben harmónia, igazság, tisztaság, egyenesség, szeretet, szerelem, érték, tisztelet, bölcsesség? Teremtsük meg lélekben! Ha megvan lélekben, megnyilvánul anyagban, testben is.
Tisztelet annak, aki elmondja, ne féljetek, tartsatok ki, köszönjétek meg a tudománynak, a rendszereknek, a politikának, a vallásoknak, hogy eddig hoztak, és emelkedjetek az abszolútumukká, ahol teljesek! Csak így láthatjátok meg a valóságot. Semmit sem szüntethettek meg, semmit sem kerülhettek ki, vagy odázhattok el, és amit elpalástolnak, az sem maradhat titokban végül. Azt nem tudjátok megválasztani, milyen próbatétel álljon elétek, de azt megválaszthatjátok, hogyan álltok meg abban; hogy az élet ellenes hatalmakkal, vagy az Élettel, és Világossággal vagytok egyek.
Tisztelet az Elsőknek, az Ősöknek, az Óvóknak, az Örökítőknek, de legnagyobb tisztelet azoknak, akik hitetlenségükben is hisznek, akik bizonytalanságukban is hitelt adnak, akik haragjuk mellett is erőt vesznek magukon, és figyelnek, akik lustaságuk ellenére is felkelnek, és kezet nyújtanak, akik félelmeik ellenére is bátran kiegyenesednek, és szolgálatot tesznek másokért.
Tisztelet azoknak, akik igazat szólva irányt mutatnak, hogy arra találhatunk vissza az eredethez, ahol ide jöttünkkor eltévedtünk.
Ne vesszetek el a részletekben, a tagolódásban, a tagozódásban; a részletek mellett is az egészet lássátok!
Ti vagytok a megtestesült szerelem. Kezdjetek emelkedni! Kezdjétek meg a gondoskodást!
Maat fias deák // forrás: zselenszky.blogspot.com
#02
Tisztelet azoknak, akik megértik, hogy viszolygunk a vallásoktól, hogy már nem bízunk a tudósokban sem, de nem hagynak minket tudás nélkül, nem hagyják, hogy egyedül legyünk a kérdéseinkkel, hanem egyengetik az utunkat, hogy mindennek tudatában dönthessünk a cselekedeteinkről, és ne valami hiányában. Kinyilvánítják előttünk, hogy a valóság nem vallás, nem tudomány, hogy az igazi tanítók nem vallási személyiségek, hanem felmutató, biztató, valóságlátó, egyenesen beszélő igazak, akik a rabszolgává butító érdekek alakította rendszerben is értésünkre adják, hogy a valóság láthatatlan folyamatai, minőségei attól még léteznek, hogy a vallások, és a tudósok hiteltelenné váltak, és hiteltelenítették a szemünkben azokat. Akiket becsaptak, kihasználtak, bántottak, és mégsem adják fel, akik a vallásban, és a tudományban csalódtak, de tovább keresnek, és nyitottak a láthatatlanra; áradnak, fogadnak, és nem adják fel az anyag, az azt finomságában éltető természet, és a természet finomságát adó, áradó Élet, Világosság, és legfinomabb minőség, és ennek eredője a legbenső Eredet-forrás vallás-független keresésében, és találásában, azoké a tisztelet!
Tisztelet azoknak, akik megosztják velünk a megoldást: hogy bocsássunk meg mindenkinek, és magunknak is, hogy engedjük el a bonyodalmat, és hagyjuk besütni a Napot, beesni az esőt, befújni a szelet, élni az Életet, egyszerűnek lenni az egyszerűt, egyértelműnek az egyértelműt. Elmondják, hogy nem a legbonyolultabb lehetséges, hanem a legkevesebb, legegyszerűbb szükséges az elve a láthatónak. A természettől tanulható meg ez az elv; a legkisebb ellenállás felé áradó finomság, a mindent átható legfinomabb minőség működése a legsűrűbb halott anyag szférájában. A természet a példája a halott anyag átszellemítésének, és az élő szellem anyagba süllyedésének.
Tisztelet azoknak, akik szemlélik, figyelik, és megértik a természet ezen legbenső jellegét, és e tudás által bölcsességre tesznek szert. A szerető szemlélődés nyitottságával, gyönyörködésben, és gondoskodással vesznek részt a teremtődés anyagvilágának átszellemítésében, a depravált természet-salak szellemi, eredeti természetté finomításában, emelésében. Bölcsességre tesznek szert, ezt sugározzák, és be nem avatkozva, közvetetten, felmutatva, elérhetővé téve, rendelkezésre állva, vallás-, és tudomány-függetlenül örökítik a Világosságot, az Életet, a szeretetet, a valóság teljességét, hogy a lények a lehető legnyugodtabb, legharmonikusabb módon rendezhessék a közösséget, és a hétköznapjaikat minden részletében minél inkább az átszellemülés, és átszellemítés, a bölcsesség jegyében tölthessék.
Tisztelet mindazoknak, akik elmondják, hogy a legfinomabb fent van, és bent van; hogy minden külső, látható fentről, és bentről árad, és nyilvánul meg, és a láthatónak eredője, oka. Elmondják, hogy nem a lényegi természet a kibillent, és ártó, hiszen az a tökéletes, legfinomabb teljesség anyagban megnyilvánulása, hanem az eltompulás állat-, és embertársadalma az, és pedig azért az, mert az ember elfelejtette, amit látott, tudott, és már szemmel nézett látványt figyel helyette, amely elnyomja a valóság látását, és elválasztja a teljesség bölcsességétől. E látás, és bölcsesség elveszítése hozta el a szeretetlenséget, a félelem, és önzés, az irigység, és hatalomvágy, az éhség, és szomjúság, a versengés, a gyűlölet holtidejét. Ahol nincsen bölcsesség, ott kell csak helyette tudomány, és vallás. Ahol nincs világosság, oda kell csak rendszer, politika, ahol nincsen szeretet, és valós értékrend, oda kell csak a pénz, ahol nincsen béke, ott terem csak háború, ahol nem Ti vagytok az egész világ, ott akartok csak birtokolni, és vetélkedni… ahol nincs bölcsesség, csak ott van félelem, és vétek, ahol nem vagyunk mi magunk a szerelem, csak ott jelenik meg a magány.
A biztatók kinyilvánítják, hogy a kibillenés az emberiségben ment legdrámaibb mértékben végbe, és így, jelen állapotában az emberiség a más lények szenvedésének legfőbb oka. Az ember szenvedése is a valóság teljességétől eltávolodása következménye. Társadalmát aztán kibillentségéből kezdi el szervezni. A tudatlan ember elismerésre vágyódik, és arra, hogy szeressék, hogy megnyugtassák, ne kelljen félnie, hogy megelégedjen, ne kelljen szűkölnie… de ezt először is a tudatlan szüleitől, majd a tudatlan szerelmeitől nem kapja meg, és aztán már megkövesedik benne az emiatti aggodalom. Ebből az aggodalomból keletkezik aztán minden mellékvágány; vétkek, hibák, vagdalkozások, kicsattanások, érthetetlen reakciók sokasága.
Tisztelet azoknak, akik szemlélik, figyelik, és megértik a természet ezen legbenső jellegét, és e tudás által bölcsességre tesznek szert. A szerető szemlélődés nyitottságával, gyönyörködésben, és gondoskodással vesznek részt a teremtődés anyagvilágának átszellemítésében, a depravált természet-salak szellemi, eredeti természetté finomításában, emelésében. Bölcsességre tesznek szert, ezt sugározzák, és be nem avatkozva, közvetetten, felmutatva, elérhetővé téve, rendelkezésre állva, vallás-, és tudomány-függetlenül örökítik a Világosságot, az Életet, a szeretetet, a valóság teljességét, hogy a lények a lehető legnyugodtabb, legharmonikusabb módon rendezhessék a közösséget, és a hétköznapjaikat minden részletében minél inkább az átszellemülés, és átszellemítés, a bölcsesség jegyében tölthessék.
Tisztelet mindazoknak, akik elmondják, hogy a legfinomabb fent van, és bent van; hogy minden külső, látható fentről, és bentről árad, és nyilvánul meg, és a láthatónak eredője, oka. Elmondják, hogy nem a lényegi természet a kibillent, és ártó, hiszen az a tökéletes, legfinomabb teljesség anyagban megnyilvánulása, hanem az eltompulás állat-, és embertársadalma az, és pedig azért az, mert az ember elfelejtette, amit látott, tudott, és már szemmel nézett látványt figyel helyette, amely elnyomja a valóság látását, és elválasztja a teljesség bölcsességétől. E látás, és bölcsesség elveszítése hozta el a szeretetlenséget, a félelem, és önzés, az irigység, és hatalomvágy, az éhség, és szomjúság, a versengés, a gyűlölet holtidejét. Ahol nincsen bölcsesség, ott kell csak helyette tudomány, és vallás. Ahol nincs világosság, oda kell csak rendszer, politika, ahol nincsen szeretet, és valós értékrend, oda kell csak a pénz, ahol nincsen béke, ott terem csak háború, ahol nem Ti vagytok az egész világ, ott akartok csak birtokolni, és vetélkedni… ahol nincs bölcsesség, csak ott van félelem, és vétek, ahol nem vagyunk mi magunk a szerelem, csak ott jelenik meg a magány.
A biztatók kinyilvánítják, hogy a kibillenés az emberiségben ment legdrámaibb mértékben végbe, és így, jelen állapotában az emberiség a más lények szenvedésének legfőbb oka. Az ember szenvedése is a valóság teljességétől eltávolodása következménye. Társadalmát aztán kibillentségéből kezdi el szervezni. A tudatlan ember elismerésre vágyódik, és arra, hogy szeressék, hogy megnyugtassák, ne kelljen félnie, hogy megelégedjen, ne kelljen szűkölnie… de ezt először is a tudatlan szüleitől, majd a tudatlan szerelmeitől nem kapja meg, és aztán már megkövesedik benne az emiatti aggodalom. Ebből az aggodalomból keletkezik aztán minden mellékvágány; vétkek, hibák, vagdalkozások, kicsattanások, érthetetlen reakciók sokasága.
Mélységes tisztelet azoknak a szülőknek, akik elengedik ezeket a köveket a szívükről, és biztatják, elismerik, támogatják gyermekeiket akkor is, ha Őket az Ő szüleik nem támogatták. Mélységes tisztelet azoknak, akik gyermekeikkel játszanak, és nem bele szólva azok dolgába védik meg Őket a bajtól, hanem észrevétlenül osonva, segítőként készenlétben állva. Nem ijesztgetve, nem tántorítva, nem fenyegetve, hanem árnyékként részt véve az okulásban, a gyönyörködésben, a beleélésben. Köszönet azoknak, akik a gyermekeiket életre, természetre, abban túlélésre, jóra tekintésre, erényekre, igazságra, bölcsességre, szeretetre, benső értékek fontosságára, valóság-látásra tanítják, amíg az iskolában az elferdült, emberi, beteg társadalomban való evickélésre, és rabszolgaságra nevelik Őket.
Ilyenek az igaz bölcsek is velünk, mint a rendes szülő a szeretett gyermekére, úgy tekintenek ránk, úgy szeretnek minket; ha gyűlöljük, ha gúnyoljuk, üldözzük, megpróbáljuk Őket, akkor is. Csakis azok tesznek úgy velünk, ahogyan a jó szülő a gyermekével, akik legbenső meggyőződésükből tudják, hogy a láthatatlan bensőnkben szárnypróbálgató feleik vagyunk, és, hogy teljes önmagunkká lehetünk ismét. Kérnek minket, hogy ne féljünk, és olyannak képesek látni bennünket, amilyenek lehetünk, nem csupán olyannak, amilyenek félkészen vagyunk.
Apáink felett Atyáink, anyukáink felett Anyáink Ők, hogy ha nincsen, akitől elismerést, szeretetet, biztatást, tanítást várhatunk, akkor se csüggedjünk, hanem tudjuk azt, hogy Ők olyan szemmel látnak minket, amilyennel vágyva vágyjuk, hogy valaki végre lásson minket; olyan szívvel vannak irántunk, hogy képzeletünk sem érhet fel ahhoz a megeső, és gyönyörködő-törődő gyengédséghez.
A legnagyobb tisztelet mégis azokat illeti, akik dühük, félelmük, csalódásaik ellenére is kitartanak a keresésben, és dacosan találni akarnak… akik nem hagyják magukat bele veszni a rabszolgarendszerbe, akik nem elégednek meg a hamisság iskoláival, hanem emelkedni akarva hajlandóak agyból szívbe emelkedve, magasság feletti mélységbe tekintve észrevenni az Óvókat, örökítőket, és figyelnek azok felmutatásaira!
Az egyenesekre figyelnek, akik a kavalkádban is harmóniát élnek, akik a zajban is zenét hallanak, akiknek csukott szemei mögött a fénynél tündöklőbb a Világosság, akik szavak helyett a teljes jelentéssé lesznek, akik akkor is maradnak, ha mehetnének, és akkor is gondoskodnak, ha testük sincsen.
Az ilyen keresők méltók a „bolygó kertésze” címre. Nem tántorodnak el csalódottságuk, és haragjuk ellenére sem az igazság keresésében, és a gondolkodásban… nem vetnek el semmilyen tanítást, hanem mindent megvizsgálnak, és ezek után engedik el az adatokat, ismereteket, hogy azok tudássá érjenek, és a tudást a gyakorlatban megélve bölcsességgé minősüljenek. Nem kelnek ki a vallások, a tudomány ellen, hanem megköszönik azoknak, hogy elkísérték Őket útjukon, és tovább emelkednek azok abszolútumába, kiteljesítve azokat. Mert a tudomány, a vallás korlátain belül nincsen a teljesség, hanem csak azok korlátain túl, a kiteljesedettségükben. Meglátják, hogy a közömbösség abszolútuma a vallás, a vallás abszolútuma a hit, a hité az ismereti tudás, azé a megélt bölcsesség, azé a teljességgel azonosság. Meglátják, hogy ez az út nem távolság, hanem kiteljesedés, minőségváltozás. Meglátják, hogy a gyógyszer, amely mindenre gyógyszer, az a bölcsesség, amely nem csupán ismeret, nem csupán tudás, hanem a mindentudásból adódó szelíd, szerető, gondoskodó, egyenes egyszerűség. A gyermeki, bölcsőbéli egyszerűség a „bölcsősség”. Mert minden kibillenés oka a felejtés, a tudatlanság, a tompultság, ezért mindezek feloldója, gyógyítója a bölcsesség. Annál a mozzanatnál jöhet helyre minden, amelynél megromlott; abba a minőségbe emelkedve lehetünk teljessé, amelytől eltávolodtunk.
Az ilyen keresők méltók a „bolygó kertésze” címre. Nem tántorodnak el csalódottságuk, és haragjuk ellenére sem az igazság keresésében, és a gondolkodásban… nem vetnek el semmilyen tanítást, hanem mindent megvizsgálnak, és ezek után engedik el az adatokat, ismereteket, hogy azok tudássá érjenek, és a tudást a gyakorlatban megélve bölcsességgé minősüljenek. Nem kelnek ki a vallások, a tudomány ellen, hanem megköszönik azoknak, hogy elkísérték Őket útjukon, és tovább emelkednek azok abszolútumába, kiteljesítve azokat. Mert a tudomány, a vallás korlátain belül nincsen a teljesség, hanem csak azok korlátain túl, a kiteljesedettségükben. Meglátják, hogy a közömbösség abszolútuma a vallás, a vallás abszolútuma a hit, a hité az ismereti tudás, azé a megélt bölcsesség, azé a teljességgel azonosság. Meglátják, hogy ez az út nem távolság, hanem kiteljesedés, minőségváltozás. Meglátják, hogy a gyógyszer, amely mindenre gyógyszer, az a bölcsesség, amely nem csupán ismeret, nem csupán tudás, hanem a mindentudásból adódó szelíd, szerető, gondoskodó, egyenes egyszerűség. A gyermeki, bölcsőbéli egyszerűség a „bölcsősség”. Mert minden kibillenés oka a felejtés, a tudatlanság, a tompultság, ezért mindezek feloldója, gyógyítója a bölcsesség. Annál a mozzanatnál jöhet helyre minden, amelynél megromlott; abba a minőségbe emelkedve lehetünk teljessé, amelytől eltávolodtunk.
Mindazok, akik nem rekednek meg a hiszékenységnél, a hitetlenségnél, a csalódottságnál, haragnál, elégedetlenkedésnél, hanem tudást keresnek, mindazok, akik a legnagyobb sötétségben is tudják a Napot, és ezt a Napot megosztják azokkal, akik félnek, vagy fáznak… méltók a „lények barátja” címre. Olyanok Ők, mint a vezérlő csillag, amely elvezet a hajnalig. Feltétlenül hagyják felébredni magukban a valóságot, és a valóságban magukat… önzetlenül áradnak, és fogadnak, példaként felmutatva létüket mindazoknak, akik ugyanezt szeretnék, és nyomokat, morzsákat hagyva azoknak, akik még nem.
Maat fias deák // forrás: zselenszky.blogspot.com
#03
Tisztelet a bölcseknek, akik meg akarják érteni, hogy miért fontos a keresők útját tiszteletben tartani, és rájuk bízni, hogy azon az úton milyen ütemben haladnak… tiszteletben tartják mindazt a jelképrendszert, amely által azok tájékozódni mernek, és nem megcáfolják azt, hanem segítik a kiteljesedésben. Megértik, hogy az úton lépők számára nagyon fontosak a fogódzók, a viszonyítási alappontok, a kapaszkodók, a beazonosításban segítő elnevezések, amelyekkel könnyebben tájékozódnak, és jutnak egyik részlettől a másikig. Tudják, hogy a valóság látható, megfogható, mérhető hányada, a tudomány, és a vallás által megérthető része a teljességnek csak pár százaléka. Megértik tehát azt, hogy a Multiverzum megfoghatatlan, láthatatlan, és csak intuícióval átgondolható „nagyobbik fele” újbóli felfedezésének mérföldkövei, jelzőbójái az elnevezések, és a különböző szemléletmódok. Tudják, mintha lámpásokat tennénk ki a ködben előre haladtunkban, úgy hódítjuk vissza az ismeretlen ismerős szférákat. Az óvók megértőek, és hagyják a keresőket, hogy azok lépésről lépésre haladásuk során vallási, tudományos, hitetlen, vagy hiszékeny módokon mérlegeljenek, és saját befogadási ütemükben töltekezzenek, finomodjanak, szelídüljenek, szellemüljenek át. Tudják, hogy minden, ami az alásüllyedéshez adta magát, a felemelkedéshez is adja; hogy ugyanazon az úton lehet aláhullani, de szintúgy feleszmélni is. Lehet megrekedni a jótól, és kiemelkedni a rossztól; de lehet megkötve lenni a rosszban, és előbbre jutni a jóban. Tudják, hogy végső soron nem a körülmények a meghatározói a feleszmélésig jutásnak, hanem az, hogy az ember mire adja figyelmét, akaratát. Ha az ember nem szűnik meg mindenhonnan az igazságot akarni, akkor megtudja azt, és aki megtudta, megéli azt, és aki megéli, végül igazsággá válik. Aki az igazsággal azonossá lett, a világ okával, eredőjével Egy. Csak az nem találja az igazságot, aki féli, ahelyett, hogy befogadná; féltékeny arra, ahelyett, hogy átadná magát annak; irigyli, ahelyett, hogy azzá engedné magát minősülni; üldözi, ahelyett, hogy megértené, és szétosztaná a szenvedők között.
Csak abban a korban kellenek tanítók, ahol idegen az igazság; amely korban otthon van az igazság, mindenki igaz. Tisztelet a bölcseknek, akik a hamisság korszakaiban gondoskodnak, vállalva a feledők megvetését, gúnykacaját, haragját, számonkérését… a koholt vádakat, a rögtön ítélő bíróságokat, az ellehetetlenítést, a kivégzést, a nevetségessé tételt, vagy bármilyen kényelmetlenséget.
Tisztelet illeti azokat, akik tudják, hogy létezik villanásszerű feleszmélés, perspektíva-változás, teljes rálátásúvá, látóvá teljesedés is, de tudják, hogy vannak lények, akiknek a gyengéd, fokozatos újrafinomodás a megfelelő. Újrafinomodás azért, mert voltunk már finomak, az alámerülésünk előtt, de anyagba feledkeztünk, és szenvedünk annak tompaságában, mi, akik szárny nélküli repülés vagyunk, amikor nem a feledésben vagyunk. Nem az anyagtól szenvedünk, hanem attól, hogy elfeledtük valódi lényegünket. Nem a haláltól szenvedünk, hanem attól, hogy elfeledtük az Életet, amellyel végső egészségünkben lényegi egyek vagyunk. Nem a sötétségtől félünk, hanem attól, hogy a sötétben nem emlékezünk a világosságra, akik vagyunk. A feledés tudatlanságba, a tudatlanság félelembe, vágyba, ezek pedig szenvedésbe és szenvedtetésbe engedtek alászállni bennünket.
Tisztelet a teljeseknek, akik elviselik, hogy az eredetüktől magukat megfosztók, kétségbeesésükben úgy zsarolják, vásárolják, csalják ki, és rabolják egymástól az éltető erőt, és nem a kiapadhatatlan, legbenső, végtelen, és örökkévaló forrásból fogadják be azt ajándékul, ingyen. Látják bennünk a víz eredetét, míg mi nem látjuk, és szomjazunk. Látják bennünk a tűz eredetét, míg mi nem látjuk, és haldoklunk. Mindenek eleje, útja, és célja a teljes Egy. Tiszteletre méltók, akik látva látják egészében, és részeiben egyaránt. A víz legfinomabb őshangja bármeddig osztogatható, ugyanannyi marad. A tűz legfinomabb ősvilágossága akárhány résszé terjed szét, akárhová is adatik oda, ugyanannyi marad. Csak az ősanyánké: a léleknek mondottnak… a bölcsességnek a vize kiapadhatatlan. Csak az ősatyánké: a szellemnek mondottnak… a szerelemnek a tüze kifogyhatatlan. Csak az ősgyermeké: az igének mondottnak… a szeretetnek a lelke, amely részként is egész, valamint végtelen, és örökkévaló. Hála azoknak, akik elmondják, hogy ezen legfinomabbak leányai, és fiai vagyunk, és segítenek abban, hogy amíg testben, anyagban, halálban járunk itt a világok erdejében, addig is a lehető legteljesebbekként, legfinomabbakként, legerényesebbekként, legszeretőbbekként, legigazabbakként, családként, barátként, háttársként lépjünk a járólények között. Utánunk nyúlnak, ha elmerülnénk, felébresztenek, ha elaludnánk, emlékeztetnek, ha homályba vesznénk.
Tisztelet azoknak, akik már újra tudják, látják, élik, hordozzák, képviselik az elfeledett teljességet, és újra Ők maguk a teljes valóság. Hagyják, hogy a keresők a saját taneszközeiket maguk választhassák az újra emlékezéshez, és saját ösvényeiken önállóan lépdelhessenek. Csak felmutatják a csuda dolgokat; nem szólnak bele semmibe. Ők ismerik a Kámnak, Jáfetnek, Krisnának, Buddhának, Jézusnak, Máninak, a királyoknak emlegetettek teljességét – tisztelet más népek tanítóinak is – és nem csak Bennük hisznek, hanem abban, amiben Ők hittek; valamint nem csak hisznek bennük, hanem azzá egészülnek, akikként Ők már akkor láttak, ismertek minket. Be nem avatkozva dédelgetnek minket, óvnak, és figyelik lépteinket, igazulásunkat. Hagyják, hogy – mivel egymás közt vagyunk, a közvetlen hazánkat veszem alapul – magyar ember a Jézusnak nevezett igaznak, teljesnek tanításai nyomán emelkedjen, és, hogy amelyik felünk más tanításain akar nevelkedni, Ő meg úgy emelkedjen. Mert van, aki könnyen, van, aki nehezen, van, aki ilyen, van, aki amolyan úton jut el a valósággá teljesedésbe. Nem az a lényeg, hogy miként jutnak a célba, csakis az, hogy ott már csak az számít majd, hogy együtt lehetnek, és minden, mindenki Egy.
Csak abban a korban kellenek tanítók, ahol idegen az igazság; amely korban otthon van az igazság, mindenki igaz. Tisztelet a bölcseknek, akik a hamisság korszakaiban gondoskodnak, vállalva a feledők megvetését, gúnykacaját, haragját, számonkérését… a koholt vádakat, a rögtön ítélő bíróságokat, az ellehetetlenítést, a kivégzést, a nevetségessé tételt, vagy bármilyen kényelmetlenséget.
Tisztelet illeti azokat, akik tudják, hogy létezik villanásszerű feleszmélés, perspektíva-változás, teljes rálátásúvá, látóvá teljesedés is, de tudják, hogy vannak lények, akiknek a gyengéd, fokozatos újrafinomodás a megfelelő. Újrafinomodás azért, mert voltunk már finomak, az alámerülésünk előtt, de anyagba feledkeztünk, és szenvedünk annak tompaságában, mi, akik szárny nélküli repülés vagyunk, amikor nem a feledésben vagyunk. Nem az anyagtól szenvedünk, hanem attól, hogy elfeledtük valódi lényegünket. Nem a haláltól szenvedünk, hanem attól, hogy elfeledtük az Életet, amellyel végső egészségünkben lényegi egyek vagyunk. Nem a sötétségtől félünk, hanem attól, hogy a sötétben nem emlékezünk a világosságra, akik vagyunk. A feledés tudatlanságba, a tudatlanság félelembe, vágyba, ezek pedig szenvedésbe és szenvedtetésbe engedtek alászállni bennünket.
Tisztelet a teljeseknek, akik elviselik, hogy az eredetüktől magukat megfosztók, kétségbeesésükben úgy zsarolják, vásárolják, csalják ki, és rabolják egymástól az éltető erőt, és nem a kiapadhatatlan, legbenső, végtelen, és örökkévaló forrásból fogadják be azt ajándékul, ingyen. Látják bennünk a víz eredetét, míg mi nem látjuk, és szomjazunk. Látják bennünk a tűz eredetét, míg mi nem látjuk, és haldoklunk. Mindenek eleje, útja, és célja a teljes Egy. Tiszteletre méltók, akik látva látják egészében, és részeiben egyaránt. A víz legfinomabb őshangja bármeddig osztogatható, ugyanannyi marad. A tűz legfinomabb ősvilágossága akárhány résszé terjed szét, akárhová is adatik oda, ugyanannyi marad. Csak az ősanyánké: a léleknek mondottnak… a bölcsességnek a vize kiapadhatatlan. Csak az ősatyánké: a szellemnek mondottnak… a szerelemnek a tüze kifogyhatatlan. Csak az ősgyermeké: az igének mondottnak… a szeretetnek a lelke, amely részként is egész, valamint végtelen, és örökkévaló. Hála azoknak, akik elmondják, hogy ezen legfinomabbak leányai, és fiai vagyunk, és segítenek abban, hogy amíg testben, anyagban, halálban járunk itt a világok erdejében, addig is a lehető legteljesebbekként, legfinomabbakként, legerényesebbekként, legszeretőbbekként, legigazabbakként, családként, barátként, háttársként lépjünk a járólények között. Utánunk nyúlnak, ha elmerülnénk, felébresztenek, ha elaludnánk, emlékeztetnek, ha homályba vesznénk.
Tisztelet azoknak, akik már újra tudják, látják, élik, hordozzák, képviselik az elfeledett teljességet, és újra Ők maguk a teljes valóság. Hagyják, hogy a keresők a saját taneszközeiket maguk választhassák az újra emlékezéshez, és saját ösvényeiken önállóan lépdelhessenek. Csak felmutatják a csuda dolgokat; nem szólnak bele semmibe. Ők ismerik a Kámnak, Jáfetnek, Krisnának, Buddhának, Jézusnak, Máninak, a királyoknak emlegetettek teljességét – tisztelet más népek tanítóinak is – és nem csak Bennük hisznek, hanem abban, amiben Ők hittek; valamint nem csak hisznek bennük, hanem azzá egészülnek, akikként Ők már akkor láttak, ismertek minket. Be nem avatkozva dédelgetnek minket, óvnak, és figyelik lépteinket, igazulásunkat. Hagyják, hogy – mivel egymás közt vagyunk, a közvetlen hazánkat veszem alapul – magyar ember a Jézusnak nevezett igaznak, teljesnek tanításai nyomán emelkedjen, és, hogy amelyik felünk más tanításain akar nevelkedni, Ő meg úgy emelkedjen. Mert van, aki könnyen, van, aki nehezen, van, aki ilyen, van, aki amolyan úton jut el a valósággá teljesedésbe. Nem az a lényeg, hogy miként jutnak a célba, csakis az, hogy ott már csak az számít majd, hogy együtt lehetnek, és minden, mindenki Egy.
Hála azoknak, kiknek megesik a szívük mindazokra tekintve, akik nem színről színre látnak, hanem nézik a lét színeit, és hangjait, állagait, hőjét, hidegét, éjszakáját, és nappalát akarják magukba szívni, és mindent érezni akarnak, ami megadatott, mielőtt máshogyan kezdenének létezni. Megeső szívvel szemlélik a templomba járó anyókát, apókát, az illatokba, nehéz, és könnyű napokba, alkonyokba, hajnalokba, fényekbe, árnyakba, sebességbe, megállásba, mosolyokba, virágokba, évszakokba, érzelmekbe, érzésekbe, elveszettségbe, megkerülésbe, nyugalomba, őrületbe, meghittségbe, szerelmekbe, hiányba, beteljesülésbe, titkokba, sejtésekbe, bizonytalanságba, hitbe, fájdalmas vágyakozásba, extatikus ön-átadásba, születésbe, elmúlásba, változásba, halálba szerelmes embereket, állatokat, növényeket, és más lényeket; a láthatatlanokat is. Úgy is szeretnek, ahogy azok, és még minden másféle módon. Úgy éreznek, ahogyan azok, és még bármely másféle módon. Tudják mindazt, amit azok tudnak, és még minden mást is, amit tudni, látni lehet; és azonosak mindazzal, amit azok az útjukon lépdelve még csak elképzelni, félni, vágyni képesek. Gyönyörködve nézik a gyertya gyújtókat, az unokák kezét fogó nagyszülőket, a fákat oltó kertészkedőket, az avart égető gazdákat, a kályhába begyújtókat, a mást betakargatókat, az emlékeikbe révedőket, a szerelmessé lenni akarókat, a bukdácsolókat, a szárnybontogatókat, a bizakodókat, és lelket öntőket… a létüket hívő, valló, alakító muris belefeledkezőket. Képzeletben megsimítják az aggódókat, a féltőket, a reménykedőket, a bátrakat, akik félnek, mégis kiállnak, az önzetleneket, akik átéreznek, és ajándékoznak… a költőket, akik szót keresnek az elmondhatatlanra, főleg az idős, „beérkezett” fajtát, aki mások boldogulására rója a betűt. Látják, hogy hang, majd kép a világ; és örvendenek, ha valaki képekkel szól, mert az közel hozza az eredethez a figyelmet, és a teljesség felé az irányt sejteti. Látják bennünk az emberi őskép tiszta világosát, derűjét, értelmét, erejét tündökölni a nehéz, anyag-arcaink mélységében. Örömmel figyelik, ahogyan ünnepelünk, ahogyan a szenteket kérjük, és tagadjuk, ahogyan Jézust, s a többi igazat fürkésszük, hisszük, akarjuk érteni, és dagonyázunk mindezek romantikájában. Szentnek tartják esetlen próbálkozásainkat, kacska útjainkat, drámáinkat, hiedelmeinket, mérkőzéseinket magunkkal, egymással, és mindennel, a semmivel… és velünk szavalják verseinket, velünk éneklik el dalainkat, velünk vedelnek, drogoznak, vétkeznek, hibáznak, szenvednek, veszekednek, ordítanak, hallgatnak, velünk könnyeznek, nevetnek, szennyeződnek be, fájnak, élveznek, vágyakoznak, félnek, véreznek, betegszenek, gyógyulnak, tévednek el, kerülnek meg… mert értik, tudják, és magától értetődőnek tartják azt, hogy máskülönben nem tekintenénk méltónak Őket a bizalmunkra, és a figyelmünkre. Hisz’ hogyan is adnánk mi hitelt a felmutatásaiknak, ha nem közülünk lennének valakik, ha magasról lefelé szólítanának meg minket. Tisztelet azoknak, akik besározódnak értünk, hogy mi megtisztulhassunk; elbuknak értünk, hogy mi győzedelmeskedhessünk, szeretnek bennünket, ha mi viszolygunk Tőlük, akkor is!
Maat fias deák // forrás: zselenszky.blogspot.com
#04
Szeretet, és köszönet lelki nagyszüleinknek, akik nyugtatnak, és kérnek minket, hogy legyenek bármilyenek is a körülmények, bármi is az „idők szava”, akármilyen is a politikának, a rendszernek nevezett téboly, mi akármelyik világ bármely körülményei között is csak a legbenső, legteljesebb, eredeti valóságra összpontosítsunk. Ez, a valóság legteljesebb, minden szférában, frekvencián, és minden szempontból megélhető teljes Önvalója az abszolút konstans, amelyhez bármilyen végletből, elferdülésből, eltévedésből, elfajzásból, betegségből, fájdalomból, félelemből, vágyakozásból, kéjből, éhségből, szomjúságból, vallásból, tudományból, őrületből, tompaságból, tévedésből, hazugságból, rosszaságból, mélységből, és magasságból vissza lehet húzódni, térni, gyógyulni, minősülni, és viszonyítani lehet. Ez az abszolút konstans nem magyarázható tudományosan, nem elbeszélhető szóval, nem vallás kérdése, hanem minden rész korlátain belül, és túl is, felül is lévő, végső, élő, világos, teljes, Egy valóság.
A részigazságok is tartalmazzák a teljes igazságot, csak nem tudnak erről… csak a teljes igazság tartalmazza úgy a részigazságokat, hogy éber azokban is. Csak az egész áradja tudatosan a részeket, a részek nem fogadják azt tudatosan, nem áradnak viszont az egészbe tudatosan, nem áradják az egészet tudatosan. A részek csak hiszik az egészet, az egész részeiként tudja, éli mindegyiket. Csak az egész éli, áradja, látja, érzi, tudja, táplálja, élteti, gondozza, szereti, tiszteli, becsüli, tanítja, vezeti a részleteit; a részletei nem látják, nem érzik, nem tudják, nem táplálják, nem éltetik, nem gondozzák, nem szeretik, nem tisztelik, nem becsülik, hanem félik, gyűlölik, számon kérik, tagadják, kitalálják, vádolják, elfelejtik, szidják az egészet, melynek öntudatlan, tompult részei. Ami rosszabb: félre magyarázzák, hatalmaskodásra használják fel, haszonszerzésre használják fel, csalásra, gyilkolásra használják fel, kínzásra használják fel, pusztításra használják fel azt, és tébolyodott rabszolgákat kreálnak az emberekből. Tudomány-rabszolgákat, vallás-rabszolgákat, politika-, gazdaság-rabszolgákat termelnek.
Mélységes tisztelet, és köszönet a bölcs, szellemi nagyszülőknek, akik minden körülményben az abszolút konstansba helyeződve szemlélik a sokaságot, és az illúziók kavalkádja közepette is olyannak látnak minket, amilyenek valójában vagyunk! Figyelnek ránk, és a téboly labirintusai legmélyére is utánunk ereszkednek, utánunk világolnak; a legsűrűbb ködben, a legádázabb viharban is jelzőfényt mutatnak nekünk; ez a jelzőfény pedig a felmutatott bölcsesség, és a be nem avatkozó, szeretet, és gondoskodás.
Tisztelet az igazaknak, akik őrületünk ellenére sem mondanak le rólunk, hanem válaszolnak, ha megkérdezzük, mi is az a bölcsesség, és elmondják nekünk, hogy az nem ismeret, nem okosság, nem intelligencia, nem bizonyítványok függvénye; hanem a mindentudás, és az ebből adódó egyszerűség, gyermekség, szelíd szeretet, szellemi, és lelki világos teljesség, és a valósággal azonosság. Az ismereteket az ember méri, bizonyítja, hazudja, kitalálja; a bölcsességet viszont nem az ember találja ki, hanem az az embertől független, az ember nélkül is van, és él, és világos, mert az maga a világ világossága, teljessége, valósága. Arra az ember, és más lény rátalál, nem kitalálja azt, és a rátalálás során áradva, fogadva, hittel, megértéssel, megéléssel, elengedéssel eggyé válik vele. Nem birtokolja, nem sajátítja ki, nem méri, nem árusítja, nem veheti meg, nem veheti jutalmul… mert a bölcsesség szabad, és birtokolhatatlan; megvehetetlen, megfoghatatlan; meghódíthatatlan, megmérhetetlen, és nem jutalom. A bölcsesség ingyenes, kegyelem, és élet, és világosság, és önvaló, és éberség, és mindenség… végtelenség, örökkévalóság, teljesség, egészség, és valóság. Nem átadható, csak felmutatható, és befogadható.
Tisztelet azoknak, akik elmondják nekünk, hogy minden baj, betegség, kibillenés, és ferdeség oka az ettől a bölcsességtől való eltávolodás, az eltompulás, az elszédülés, és ebből következik, hogy minden szándék, és megnyilvánulás, amellyel önmagunkat, vagy másokat a bölcsesség felé irányítunk, amellyel e bölcsességhez visszatérünk, és amellyel ehhez hozzá segítünk: gyógyszer, gyógyulás, és gyógyítás egyszerre. Mindenre a bölcsesség a gyógyszer, és a bölcsességre, valóságra vezetés, segítés az: gyógyítás.
Gyógyítás nem csak kémiai, fizikai, biológiai, más szóval tudományos, orvosi, gépi, vagy kézi lehet, hanem lelki, szellemi, szerető, gondoskodó tanítás is, sőt… főleg az! Így például, ha akad egy ember, aki tanítással, simogatással, biztatással, dallal, verssel, jó szóval, mosollyal, alkotással, műveléssel gyógyít, méltó Ő a gyógyító címre, még ha nem orvos, akkor is… mert a lélekben való egészség a feltétele a testben való egészségnek, és aki erre segít, az gyógyító. Ő egy Nemzet, és a népek sokaságának biztatója, barátja, bölcsességre segítője, és szellemiségében, lelkiségében a lények barátja, gyermeke, szülője, nagyszülője, testvére, valamint tanítójuk, emelőjük, háttársuk egyszerre. Ennek okán, Ő a szónak, és a címnek legősibb, még nem beszennyezett, nem elcsépelt, még tiszta jelentése szerint a király minőséget képviselő, betöltő, és a király névre, címre méltó lény.
Tisztelet az ősi beszéddel kifejezve „király-lényeknek”, akik gondoskodtak, gondoskodnak rólunk, szeretnek minket, és bölcsességbe, gyógyulásba segítenek a felmutatásukkal, a példamutatásukkal. Kiszakadtak a kedvünkért, és visszaemelnek bennünket. Tisztelet Nekik, hogy koronázatlanul is, trón nélkül is itt bujkálnak, hogy a legszegényebbek, legszerényebbek, önmagukat nem nézve gondoskodnak rólunk, a kifogyhatatlan szerelmet, szeretetet ajándékozzák nekünk, szellemüket, és lelküket osztják szét közöttünk, és bölcsességre vezetnek minket, ha kérjük. Tisztelet Nekik, akik gyógyítanak minket, akik láthatatlanok is, ha arra van szükség, de mindig jelen vannak, és figyelnek minket. Köszönet Nekik azért, hogy magukban világoltatnak teljességet, és nem magukon kívül, nem bennünk tesznek rendet… hiszen tudja, aki tud, hogy magunkban teljessé, valóssá, világossággá, életté, bölccsé lenni békességet, harmóniát hoz kívülünk is a ránk tekintőkben, és benső harmóniánk külső rendben képeződik le… ám, ha magunkon kívül akarunk rendet tenni, attól mibennünk sem lesz rend, és kívül is csupán háborúság terem. Tisztelet Nekik, akik elmondják nekünk, hogy ekképpen történhet a gyógyulás, és a gyógyítás is: belül kezdődve, kiteljesedve, a bentről a kintre tündökölve, áradva, átadódva, ajándékként. Elmondják, hogy a közéletnek, politikának, gazdaságnak, vallásnak, tudománynak, oktatásnak, egyébnek elnevezett tévképzetek, betegségek, tünetek, sebek, ferdeségek, kibillentségek, amelyek nagy kínt okoznak az élőknek ezen a bolygón; ezek sem gyógyíthatók meg külső rendrakással, a részletek variálgatásával, átnevezésével, tologatásával, cserélgetésével. Csakis benső lényegünk bölccsé, teljessé, igazzá, egyenessé, valósággá kiteljesítése következtében gyógyulhatnak meg mindezek is. Benső egyenesség híján nagy munka kifelé eljátszani az egyenességet. Csak annak munka az igaz szólás, a jóság, a szeretet, aki bensőjében még nem igaz, nem jó szándékú, és nem szeretet. Aki bensőjében igaz, jó szándékú, és szeretet, annak természetéből egyenesen következik az igaz szólás, a jótett, a szeretet, így mindezek kinyilvánítása nem megerőltető számára.
Tisztelet a bölcseknek, akik nem ítélkeznek felettünk, hogyha éretlenek vagyunk a bensőnkben, hanem támogatnak minket az érettségig.
Tisztelet a bölcseknek, akik nem ítélkeznek felettünk, hogyha éretlenek vagyunk a bensőnkben, hanem támogatnak minket az érettségig.
Tisztelet azoknak, akik bölcsesség helyetti tudományunk, valóság helyetti vallásunk, látás helyetti nézésünk, és őrületünk, vagdalkozásunk, háborúskodásunk, versengésünk, szörnyűségeink sárvilágában is arra az önmagunkra tekintenek tisztelettel, és szeretettel, amelyik a valós, teljes, legbenső, igazi Mi vagyunk.
Tisztelet Nekik, akik elmondják, hogy bennünk kell először mennynek lennie ahhoz, hogy kívül is menny lehessen.
Tisztelet Nekik, akik úgy gyógyítanak, hogy nem meggyógyítanak, hanem megtanítanak minket arra, hogyan gyógyítsuk meg magunkat.
Maat fias deák // forrás: zselenszky.blogspot.com
#05
Tisztelet a bölcseknek, a gondoskodóknak, akik elmondják nekünk, hogy csak az anyagban, ott is csak tévedésből adódó cselekedetekként létezhet a rossz. Eredetétől minősül minden megnyilvánulás, és minden megnyilvánulás eredete az abszolút jó. Az abszolút jó eredet, a legfinomabb minőséggé válik, majd abból a minőségből tovább fajul, és a sűrűbe bújik, aztán minden lehetőséget kitölt, betölt, és „otthonaiból” megterem a teljes skála, amelyet nem a legbonyolultabb lehetséges, hanem a legegyszerűbb szükséges elve alapján adnak össze az érzékelhetetlen, és érzékelhető részletei. Ezek a részletek a helyükön nem ellentétek, hanem a teljes skála összeadói, alkotói. Az elsődleges törvények alapján – amelyek szerint minden anyagi ott van a valódi helyén, és ott nem reagál, ott nem viselkedik, ahol a legközelebb áll az anyagtalan, eredet-minőséghez – csak a teljes skálán, egymástól távol álló minőségek érintkezése hoz létre kölcsönhatást, reakciót. Ilyen a robbanás, mérgezés, égés, miegymás. Az anyagvilág sajátossága, hogy az anyag mindig omlik, bomlik, oldódik, ég, rothad, reagál, kölcsön hat, míg az eredete, legbenső, legfinomabb lényege – az őshagyományban szellemnek, léleknek nevezett – ön-azonos marad, állandó, teljes, egész, abszolút minőség marad, és, ha sugárzik, osztódik, terjed, akkor sem fogy, vagy darabolódik.
Az anyag: létezés, halál, süllyedés, hanyatlás, tompulás, feledés, viszony, enyészet, éhség
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://zselenszky.blog.hu/api/trackback/id/tr466154344
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.