Zselenszky

Török-Zselenszky Tamás volt már az Eleven Hold és sok más zenekar énekese, szerzője, volt már „énekes halott is” de saját bevallása szerint költő mindig volt, van, és lesz. Költő minőségében készítettem vele interjút.

Úgy hiszem, ez nem csak vállalt szerep. A hitből fakadó kötelesség-tudat szól?

Igen. Költőnek lenni több a versírásnál. Vállalás. Pallérozzuk az elmét, a szívet, és tapasztalatainkat felelősséggel felmutatjuk mások gyarapodására, boldogulására. A legtöbbet a legszebben a legkevesebb szóval, és cicomával írjuk. A magunk érdekeit félre téve, a közjót szolgáljuk, örökítői vagyunk az őstudásnak, és igyekszünk átvinni a szerelmet a túlsó partra. Ezt nem lehet eljátszani, ez csak akkor működik, ha egyek vagyunk azzal, amit mondunk. Természetesen lehet rímeket farigcsálni a feltűnés kedvéért, de most a költők vállalásáról beszélek. Egy jó életút, ha önnön magunk világosságát a többiek szolgálatába állítjuk. Ehhez kevés a rím; karizma, igeként perzselő igaz szó kell. A vállalás része az is, hogy kiállunk, és nem csak fogadjuk az életet, és a világosságot, hanem tovább árasztjuk azt, hogy azok is részesülhessenek, akik maguktól képtelenek erre. Számomra csak ezután következik egy vers élvezeti értéke, szórakoztató mivolta, vagy szerkezeti milyensége. Ha nem én magam vagyok a vers, ezer rímelő sor sem lesz élő, és működő, lélekemelő verssé. Ám, ha én magam vagyok a vers, akkor egyetlen mondatból is egy egész világ táplálkozhat.

Minden által emelkedni… Aki elérte, kötelessége irányt mutatni?

Mindenki saját maga dönti el, mennyit vállal. Nincsenek rossz, vagy jó népek, csak rossz emberek, vagy jó emberek... és a "rosszaságuk" sem öröklött, hanem a bölcsesség időleges hiányából fakad. Mihelyt újra bölcsekké lesznek, azonnal megszűnnek rosszaknak lenni. A jó szándékúak bölcsességet kívánnak mindenkinek, mert tudják, hogy általa szűnhet meg a félelem, a vágy, a harag... és általa keletkezhet harmónia a lények között. A bölcsesség fellelése az ember nagy kalandja. Aki felleli ezt a mindenre gyógyszert, azonnal érzi, hogy át kell örökítenie, és erre az örökítésre, felmutatásra mindenki más médiumot használ. Van, aki ekét, varrótűt, táncot, ecsetet… én verset, dalt, énekhangot, tollat, gitárt, színpadot.

Szabadítás? A fény mindenki útja? A sötét-kor megölheti a fényt, vagy ő maga a fényhez vezető út?

A teremtést megpróbáló erők nem ölik meg a fényt; ők is abból élősködik össze magukat. A különbség a közvetlenül fogadó-áradók, és köztük annyi, hogy ők ikszedik élősködőként, a többiektől elcsalva tesznek szert az őket tápláló fényre, mert elfelejtették, hogy közvetlenül is részesülhetnének. Az embernek egy dologban van hatalma dönteni, és a hétpróbánk is azért van, hogy kiderüljön: az élet ellenes hatalmakkal tartunk-e, vagy a bölcsességgel, az élettel, és világossággal. Az Egy világosság, és élet adott minket fénymagként az anyagba. Ezt, lélek-önmagunkat feledjük el, fecséreljük el, hagyjuk el, merítjük le, nyomjuk el, míg ki nem veszik belőlünk, míg csak üres porhüvellyé nem leszünk. Tompaságba süllyedve egymástól akarjuk vissza rabolni, üzletelni, csalni, hazudni. Ember emberrel szemben, nép néppel szemben, ember a természettel, önmagával szemben. Ezen a sötétségen át vezet az utunk a világosságba. Az elveszettségen túl vár minket a megkerülés öröme. Ha a tükörlényegű, tanító lét által, magunktól nem találjuk meg, a bennünk élő égi fénymag test-börtönének kulcsát a bölcsek gondoskodása bocsáthatja rendelkezésünkre. Az ősök, és örököseik iránymutató szolgálat-tétele nem beavatkozás, hanem rendelkezésre állás, rendelkezésre bocsátó felmutatás, a kulcs helyére mutatás. Ám, a kulcsot mindenki maga kell, hogy megragadja, zárba tegye, elforgassa, és maga kell, hogy kilépjen a fénybe. Senki sem világosodhat meg más helyett. Aki azért van köztünk, hogy segítse a fényfelszabadítást, megmutatja nekünk, hogyan szabadítsuk fel saját magunk saját fénymagunkat, és megérteti velünk, hogy a szeretet hívására hogyan mutassuk meg majd mi is ennek a módját mindenki másnak, hogy ők is képesek lehessenek a saját fénymagjuk felszabadítására.

Természetesen nem tartom méltónak, de, ha egész életemben azon gondolkodnék, hogy méltó vagyok-e, akkor egész életemben nem tenném azt, amiért megszülettem.

(Tamás munkásságáról bővebben zselenszky.hu oldalon olvashattok!)

Tőgyi Gábor / Cibakháza
-------------------------------------------------

Vers a cikkben: